MOLNÁR BÉLA

Teljes szövegű keresés

MOLNÁR BÉLA
MOLNÁR BÉLA (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! A parkolási társaságok az utóbbi hónapokban a kelleténél jobban előtérbe kerültek a közbeszédben. A parkolási díjak behajtásánál alkalmazott módszereik már rég meghaladták a társadalom tűrőképességét, amit az is mutat, hogy az Országgyűlés decemberben élt törvényalkotói jogával, és az egyébként a gazdasági életben a pénzügyi tartozásokra érvényes ötéves elévülési időt a jogosulatlan úthasználat esetében ésszerűen szabályozta, 60 napos jogvesztő határidővel köteles postára adni a fizetési felszólítást a szolgáltatást végző. Nem kevésbé iránymutató, hogy a pótdíj után késedelmi kamat sem követelhető.
A meghozott törvények azonban visszamenőleg nem hatályosak. Ezzel élnek ma vissza a parkolási társaságok, és értesüléseink szerint milliárdos összegben postázzák ki a három-, négy- vagy akár közel ötéves, eddig nem követelt pótdíjakat. Így lehetséges az, hogy azok, akik nem is sejtik, hogy fizetési kötelezettségük van, hirtelen egészen nagy összegről, sok esetben 200 forint bedobása elmulasztása miatt akár 24 ezer forintos összegről is kapnak fizetési felszólítást.
Több jogi aggály is felmerül ezzel a gazdasági életben szokatlan viselkedéssel kapcsolatban. Az egyik legfontosabb, hogy az érvényes pénzügyi eljárásoknak, szabályoknak semmiképpen sem felel meg a parkolási társaságok azon szokása, hogy a gépjárművek szélvédőjére helyezett fizetési felszólítást tekintik érvényesnek. Vizsgálatra érdemes az is, hogy a szélvédőkre helyezett fizetési felszólítás mennyiben felel meg a számlaadási követelményeknek. Nem lehet elfogadhatónak tekinteni az aznapi befizetés követelését sem a jelenleg érvényes pénzügyi szabályok szerint.
Melyikünk nem találkozott már az utcán szélfútta Mikulás-csomaggal, ami ki tudja, mikor, ki tudja, melyik autóról, és ki tudja, milyen okból esett le? Lehetett az szél, eső, esetleg vásott kölykök, de az biztos, hogy a tulajdonosának ez esetben (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) fogalma sem volt a fizetési kötelezettségről. Ezért kérdezem öntől, hogy az APEH mikor vizsgálta vagy mikor fogja vizsgálni a parkolási cégek pénzügyi működését, a kintlévőség kezelését, mikor fogja vizsgálni (Az elnök ismét csenget.), hogy a számlaadási követelményeknek megfelelnek-e.
Kérdezem, miniszter úr, tud-e ezekre válaszolni. (Szórványos taps a Fidesz soraiban. - Gőgös Zoltán: Fél perc plusz volt!)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem