HARRACH PÉTER

Teljes szövegű keresés

HARRACH PÉTER
HARRACH PÉTER (KDNP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Embertársaink súlyos szenvedése és életük elvesztése arra késztet ma minket, hogy együttérzésünket fejezzük ki a hozzátartozók és szeretetünket a túlélők felé. Az egyik ember szenvedése és halála együttérzésre indítja a másik embert. De nemcsak emberként, hanem felelős politikusként, országgyűlési képviselőként is látnunk kell, ami történt, amikor hazájukat szerető magyar állampolgárokkal történt mindaz, amire ma emlékezünk, ugyanakkor fel kell tennünk magunknak a kérdést, milyen eszmeiség és magatartás a garancia arra, hogy ez ne történjen meg még egyszer.
Talán nem az egyetlen, de biztos, hogy az egyik leghatékonyabb megelőzést a hiteles keresztény magatartás jelenti. Merem ezt mondani annak a pártnak a képviselőjeként, amelyik a nyilas uralom idején ellenzéki, sőt üldözött erőként jelent meg, és végül a másik diktatúra, a kommunizmus verte szét. Büszke vagyok elődeinkre, akik ellenálltak mind a fajgyűlöletnek, mind pedig az osztálygyűlöletnek.
Olyan nemzedéket kell nekünk nevelnünk, amelyben él a hiteles ember- és társadalomkép, és akkor nem kell félnünk újabb népirtástól. Mik ezek a vonások? Az emberi személy méltóságának tisztelete. Lehetünk különböző származásúak, vallásúak, lehet különböző az életformánk is, de emberek vagyunk, az ember pedig egyedül személy a teremtett világban, szabadsággal és értelemmel rendelkező lény. De emberképünknek van egy másik vonása is, amely a biztosítékot jelenti. Az ember és ember közötti megkülönböztetést ki kell zárni. Ennek a magatartásnak, ennek a szemléletnek a csúcsát talán úgy lehetne kifejezni, hogy ez az egyetemes emberszeretet. Ennek a magatartásnak feleltek meg azok a zsidómentő keresztények, akikről sokat hallottunk.
Társadalomképünknek is vannak olyan vonásai, amik fontos elemek, amelyek, ha megvalósulnak, akkor nem lesz újabb holokauszt. Ilyenek a közösségek. A közösségeink, ahol az egymás iránti tolerancia érvényesül. És ilyenek a társadalmi normák, amik az egyéni életünknek és a társadalmi életünknek a játékszabályai. Talán ma indokolt ezt egyszerűen az Ószövetség törvényével, a tízparancsolattal érzékeltetni. Tehát az emberi méltóság tisztelete, a társadalmi felelősség váltja ki bennünk ma azt az együttérzést, amit kifejezünk azok felé, akik szenvedésükkel és életükkel fizették meg azt, hogy másokból ez a magatartás hiányzott.
Köszönöm figyelmüket. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem