DR. HORVÁTH ÁGNES

Teljes szövegű keresés

DR. HORVÁTH ÁGNES
DR. HORVÁTH ÁGNES egészségügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! A struktúraátalakításnak pontosan az a célja, hogy csökkentsük a különbségeket, mind az országban, mind az ország egyes régióin belül meglévő különbségeket, és főleg hogy fejlesszünk, fejlesszünk alapellátást, szakellátást, védőnői ellátást vagy akár mentőszolgálati ellátást.
A fejlesztések érinteni fogják a dél-alföldi régiót is, ahol egyébként a holnapi és szerdai napra hívtuk be a kistérségek képviselőit, hogy tájékoztassuk őket a tervezett járóbeteg-szakellátási fejlesztésekről. A dél-alföldi régióban egyébként három új járóbeteg-szakellátási központ létrehozását tervezzük. Ezen túl biztosítottunk többletforrást már most a járóbeteg-szakellátásban, azonban teljesen igaza van, ezeknek az embereknek az ellátását csak és kizárólag az új központok tudják megoldani, amiről tehát a holnapi napon és a szerdai napon lesz tájékoztató.
Várólisták eddig is voltak. Azt gondolom, pont a tanyasi emberek esélyegyenlőségét javítja az, hogy ezek a várólisták végre transzparensek, átláthatók, mindenki számára követhetők, világos beválasztási kritériummal és világos sorra kerülési kritériumokkal, amit nem a hálapénz determinál vagy nem determinál.
A vizitdíjnak pedig az a célja, hogy csökkentse az indokolatlan orvos-beteg találkozásokat. Elérve ezzel például azt, hogy ne kelljen várni az indokolatlan ellátások miatt hónapokat a valóban ellátásra szorulóknak, illetve ha nekik esetleg mégis várniuk kell, akkor lássák a várólistán, tudják követni, hogy miért várnak, kik kerülnek eléjük és hogyan kerülnek eléjük, mert ezzel is javul az ellátás.
Ezen túl az alapellátási fejlesztésre az Új Magyarország vidékfejlesztési program is lehetőséget kínál. A programok kiírása hónapokon belül várható, folyamatosan elindulnak már ebben az évben a programok, és indulhatnak a fejlesztések. Ehhez pedig a kistérségek terveit várjuk. Őszintén bízom abban, hogy önöknél ezek a kistérségek valóban fel vannak arra készülve, hogy meg is építsék ezeket a járóbeteg-szakrendelőket, amiket a kormány odaálmodott.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem