TÁLLAI ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

TÁLLAI ANDRÁS
TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Nyilván ön is tudja, hogy a közvéleményt mostanság az egészségügy dolgai mellett leginkább foglalkoztató kérdés az, hogy lesz-e Magyarországon ingatlanadó. Már csak azért is, mert ez az az adónem, amely egészen bizonyos, hogy minden családot fog érinteni Magyarországon, mintegy 4 millió családot és lényegében minden adózót az országban. A kormányzati kijelentések ezzel kapcsolatosan meglehetősen ellentmondásosak, volt már rá példa, hogy az egyik államtitkár elkezdett az ingatlanadóról beszélni, és lám-lám, megkapta a felmentő papírját nem sokkal később.
Tisztelt Miniszter Úr! Éppen itt az ideje, hogy tisztázzunk néhány kérdést. Azt kérdezem öntől, mi a célja az ingatlanadó bevezetésével a kormánynak. Milyen adópolitikát szolgál az, ha Magyarországon ingatlanadó lesz? Mi a társadalompolitikai célja a kormánynak, ha az ingatlanadót be fogja vezetni? Kérdezem öntől továbbá, hogy jelent-e ez többletterhet majd a lakosságnak. Kinek kell pontosan majd fizetni az ingatlanadót, és kinek nem kell? Jogi személynek? Természetes személynek? Ki lesz az adó alanya? Miniszter úr, itt az ideje, hogy tájékoztassa az Országgyűlés előtt az ország közvéleményét, hogy mi alapján kell majd fizetni az ingatlanadót, forgalmi érték alapján, az ingatlan nagysága alapján, vagy netán mindkettő alapján. Mi lesz a mértéke az ingatlanadónak, milyen nagyságú összeget kell majd fizetni?
Kérdezem továbbá tisztelt miniszter urat, hogy az ebből származó bevétellel mi a céljuk. Az államháztartás bevételét fogja növelni az ingatlanadó, vagy az önkormányzatok bevételét? Mert mindkét irányban hangoztak el a sajtón keresztül nyilatkozatok. Igaz-e az, hogy több mint 100 milliárd forintot vár a kormányzat ebből az adónemből? Tisztelt miniszter úr, arra kérem, nyugodtan, politikamentesen, hátramutogatás nélkül, szakmai alapon legyen szíves megadni a közvéleményt nagyon-nagyon érdeklő kérdésre, az ingatlanadó ügyére a válaszát.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem