GŐGÖS ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

GŐGÖS ZOLTÁN
GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Az, hogy a határállomásokon megszűntek az állat-egészségügyi állomások, nem azt jelenti, hogy az importtal kapcsolatban nincsenek ellenőrzések, csak természetesen teljesen más módszerekkel, úgynevezett mélységi ellenőrzéssel végezzük ezt a feladatot. Egy februári lista van nálam, ezt kértem be a kollégáktól, ez megyénként mutatja, nagyon sok ellenőrzés volt, például Hajdú-Bihar megyében 160 jármű került ellenőrzésre, ebből 3 problémás esetet találtunk, ahol természetesen azonnal intézkedtünk; Békés megyében 71 alkalommal került sor kifejezetten állat-egészségügyi mélységi ellenőrzésre, ennek kapcsán 2 esetben tapasztaltunk hiányosságot; Szabolcs megyében 11 napon folyt ellenőrző vizsgálat, összesen 262 gépjárművet ellenőriztek, amely állatszállítással vagy élelmiszer-szállítással foglalkozott, összesen 70 kilogramm olyan anyagot, élelmiszert találtak, ami nem felelt meg az ellenőrzés paramétereinek.
Tehát az ellenőrzés folyamatos, de szeretném hangsúlyozni, Románia vállalta, hogy saját hatáskörben a pestissel kapcsolatos korlátozást betartja, ami azt jelenti, hogy Magyarországra csak hőkezelt terméket hozhatnak. Ebből voltak is konfliktusaink, ugyanis ezt a határőreink is figyelték, és az teljesen mindegy a pestit szempontjából, hogy egy szelet szalámiról van szó vagy több tonna húsról, tehát ilyen szempontból mi nem tudunk kivételt tenni, és amikor a nagykövet asszony nálunk járt, meg is mutattuk neki a saját kormánya által vállalt paramétereket, és azóta ez a kérdés megnyugtatóan rendeződött. Most volt egy ellenőrzés Bulgáriában és Romániában, ennek az eredményéről majd be fogok számolni a képviselő úrnak direktben, még nem kaptuk meg az Európai Unió véleményét, de a védzáradék része ez a történet, úgyhogy bármilyen komoly probléma előfordul, ezt az Európai Unió alkalmazni fogja, és akkor teljesen más rendben történik a dolog. Egyelőre nem tapasztaltunk komolyabb problémát ezen a határszakaszon.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem