PÁL BÉLA

Teljes szövegű keresés

PÁL BÉLA
PÁL BÉLA, a sport- és turisztikai bizottság alelnöke: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Jó érzés itt lenni a tisztelt Házban akkor, amikor egy ilyen rendkívüli érdeklődés övezte törvénymódosításról teljes egyetértésben tudunk szólni.
Nagyon jó érzés volt hallgatni Horváth Ágnes államtitkár asszonyt, aki nemcsak az egészségügy területén, hanem, mint látjuk, a falusi és az agroturisztikai szolgáltatások területén is jártasságot árult el. (Derültség.) Köszönjük a kormány támogatását. Nagyon jó érzés volt arra is példát mutatni, hogy lám-lám, először Tállai képviselőtársam mondta az előző törvénynél, hogy támogatja a módosítást, most pedig Bánki Erik képviselőtársammal a bizottság elnökével közösen támogatjuk ezt a módosító indítványt.
Azért is, mert éppen az előbb került szóba az, hogy milyen módon is lehetne segíteni a vállalkozások versenyképességét, a vállalkozások tevékenységének könnyítését. Ez a kereskedelmi törvénymódosítás pontosan arra irányul, hogy egyrészt megfeleljen egy jogharmonizációs kötelezettségnek, másrészt pedig segítse elő azt, hogy a vállalkozók könnyebben, akadálymentesebben végezhessék tevékenységüket, és minél előbb hozzájuthassanak ahhoz a 400 ezer forint adómentes kedvezményhez, amely e téren megilleti őket.
Örülök e rendkívüli érdeklődésnek, látom, hogy még Ajkáról is jelen vannak a karzaton az ülésteremben, és azt kívánom, hogy ilyen egyetértés nyilvánuljon meg a Házban más törvénytervezetek tárgyalása során is.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban. - Bánki Erik tapsol.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem