BABÁK MIHÁLY

Teljes szövegű keresés

BABÁK MIHÁLY
BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Gegesy képviselőtársam halkan mondta mindazt, amit mondott, ezért némely dolgot nem értettem, de amit sikerült megértenem vagy meghallanom, úgy gondolom, hogy kérdeznem kell öntől. Azt mondta képviselőtársam, hogy többletbevétel keletkezik ezzel a törvényjavaslattal. Képviselő Úr! Mennyi, mi a költsége, és milyen hatásai vannak? Mi hasznot hoz ez a Magyar Köztársaság költségvetésének?
Képviselő úr, el fogom fogadni azt, hogy többletbevétel keletkezik, de nagyon szűkagyúság lenne, ha az ember csak a bevételt nézné, és nem nézné a kiadásokat. Ezt egy hétköznapi vállalkozó is tudja. Úgy kijelenteni, hogy többletbevétel keletkezik, szerintem nem volna helyénvaló, mert kérdés, hogy mi a kiadás.
A közteherviselés általánossá válik. Képviselő Úr! Ettől a törvényjavaslattól? Ön ezt mondta. Ugyan, ne haragudjon már meg! Ettől a közteherviselés… - ne haragudjon meg, közteherviselőkről van szó, csak nem nyereségesek. Tehát úgy gondolom, hogy ez a kijelentése is szintén vitatható, kérem, próbálja megmagyarázni.
A feketegazdasággal kapcsolatos példáit hozta föl. Képviselő úr, ismételten azt mondom, hogy ez nem a feketegazdaságról szól és nem a feketefoglalkoztatásról. Ezek legális cégek, amelyek nem nyereségesek. Úgy gondolom, a vállalkozók kiszolgáltatottsága nő e tekintetben, és a szabad demokraták liberális szemléletével is ellentétes az, amikor úgy gondoljuk, hogy a becslés lehetséges eszköz az APEH-nél, de azon kívül a bizonyítási teher, amikor átszáll az adózóra, innentől fogva, úgy gondolom, nem jogállami metódus, és pontosan kis-, közép- és kényszervállalkozóknak kell bizonyítaniuk, hogy a költségeik reálisak és védhetőek az APEH-hal szemben.
Erre nem felkészültek ezek a kisvállalkozók, úgyhogy úgy gondolom, hogy ez nem piackonform elképzelés. Kérem, számoljon a lelkiismeretével a tekintetben - és javaslom, az SZDSZ is -, hogy miért beszél a feketegazdaság megszüntetéséről, a közteherviselés általánosságáról és a többletbevételről. Ezek frázisok, és nem igazak.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz padsoraiban.)
(12.40)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem