DOMOKOS LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DOMOKOS LÁSZLÓ
DOMOKOS LÁSZLÓ, a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Valóban, a többség képviselője jól idézte: a Fidesz és a KDNP kisebbségben maradt e törvény vitája kapcsán, hiszen általános vitára alkalmatlannak találta. Megállapította, hogy a kormány rossz úton jár. Ezzel ellentétben az MSZP, az SZDSZ és az MDF többségi szavazatával kifejezte e törvény általános vitára való alkalmasságát.
Gyűjtsük össze, hogy mik voltak a legfontosabb érvek! Bár igen heves vita volt a bizottságban e törvény kapcsán, hiszen ez egy korábban, még a múlt évben több képviselő által inkább összecsapott, összekóklerolt törvényjavaslatnak nevezett időszakot idéz, amit bizony az Alkotmánybíróság meg is erősített, hiszen e törvényt visszautalta a parlament elé, illetve a kormány visszautasította ennek az elfogadását. A képviselők jó része a kisebbségben úgy látta, hogy bizony a törvény olyan megoldásokat alkalmaz, amely mintegy 200 ezer veszteséges vállalkozón az előzetes számítások szerint 60 milliárdos - most már egyre kisebb összeg, de ebből a 60 milliárdból kiindulva -, egyenként mintegy 300 ezer forintos évi adóbevételt kíván behajtani.
A bizottsági ülés után tudtam meg, de már akkor sajtóhírekből világossá vált, hogy például a képzés, szakképzés vagy az egyéb költségek indokoltságának az alátámasztását teszi szóvá, és egy olyan számítógépes kiválasztási rendszert kíván a törvénytervezet alkalmazni, amely bizony több képviselőben azt a múltbeli emléket idézte föl, amely a Medgyessy-kormány első időszakában, László Csaba pénzügyminiszter idejében terjedt el, hogy lemásolta és kimentette az APEH adatainak egy részét. Ebből később nem lett nagy botrány, de azt gondolom, a bizalmatlanságot a kormány felé jelzi, és ezt minden ilyen adatszolgáltatás tekintetében joggal vetették fel a bizottság fideszes képviselői. Hiszen joggal úgy érezhetik ma, 2007-ben a magyar vállalkozók, hogy az APEH ma is szigorú, ma is a törvényi keretek között jelentős eszközei vannak, akár csak gondoljunk a vagyonosodási vizsgálatokra, akár csak a vállalkozásokkal kapcsolatos adóelkerülések vizsgálatára, megerősítette személyi állományát, nagyon komoly eljárási jogosítványokat kapott. Az ellenzék részéről a Fidesz azt vetette fel, hogy miért kell újabb olyan jogosítványokat adni az adóhivatalnak, amely már a megfélemlítéshez, a félelemkeltéshez is eszközöket ad a kormányzat részére.
Másrészről még egy ellenvetés volt, amely miatt azt gondoljuk, hogy általános vitára sem alkalmas ez a törvény, ez pedig az, hogy év közben kíván újabb adó bevezetéséhez segítséget kérni a parlamenttől a kormányzat. Mi azt kérjük, hogy a képviselőtársaink a bizottsági ülésen elhangzottak szerint ne támogassák e törvény év közben való bevezetését, hiszen a jogbiztonság, a kiszámíthatóság, a gazdaság stabilitása és a kiszámítható adófizetés és jogkövető magatartás elvárása érdekében egy felelős parlament nem szolgálhatja minden feltétel nélkül a kormányzat év közbeni állandó adótörvény-módosítási törekvéseit, hiszen több kárt okozhatnak ezek az intézkedések, mint amennyi többletbevételt eredményezhetnek. Most már tudjuk, 10-15 milliárd forintnyi többletbevételt remél a kormányzat. Ha belegondolunk, hogy 780 milliárd forintos hiánya van a költségvetésnek három hónap alatt, és ezt a kormány jó teljesítménynek, a várnál jobb teljesítménynek tekinti, akkor ezen a 10-15 milliárd forinton fog múlni a magyar költségvetés egyensúlya? Ekkor vetődött föl inkább a képviselőtársaimban, hogy bizony a parlamentnek nem kellene a politika, a parlament lejáratásához hozzájárulni úgy, hogy a kormány ezen adómódosító javaslatait, illetve új adó bevezetését támogatja. Sokkal inkább mértéktartó, kiszámítható körülményekre tesz javaslatot a kisebbség, ezért nem javasolja általános vitára.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem