DOMOKOS LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DOMOKOS LÁSZLÓ
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tállai Andráshoz annyiban kapcsolódva, amire a tízperces beszédemben is utaltam: én is arra kérem tisztelt kormánypárti képviselőtársaimat, hogy a parlament tekintélyét őrizzük meg.
Ne ilyen törvényt tárgyaljunk, ne ilyen dilettáns, igazából érdemi megoldást nem hozó törvényt tárgyaljunk. Valójában a kormány ezt a mellékletet, ha akarja, valóban saját maga bevezetheti, eddig is megtehette volna, ezután is megteheti. A parlamentben, én azt gondolom, adótörvényt vitatni áprilisban, hogy júliusban bevezetésre kerüljön, az szentségtörés, nyugodtan mondjuk ki, a demokratikus normákkal ellentétes.
De folytatva az előző gondolatomat, menjünk végig! Ha önök árbevétel-arányos adót akarnak beszedni veszteséges és nyereséges cégektől is, illetve most a veszteségeseket az iparűzési adón túl még újabb teherrel kívánják megterhelni, kérdezem én: az az igaz állítás, hogy az iparűzési adót meg kívánják szüntetni, vagy pedig az, hogy még újabb százalékos kulcsot tesznek rá, és most már ez nem helyi adó lesz - hiszen az iparűzési adó helyi adó -, hanem egy központi, árbevétel-arányos adót is ki akarnak vetni? Mert akkor ilyen alapon valóban, akár a nyereségesektől is kérhetnének, és az még talán nem is alkotmányellenes. De akkor nyugodtan mondhatjuk, hogy ez egy pénzbehajtás, önök pénzbehajtó törvényeket kívánnak alkotni.
Ezt azért fontos megint tisztázni, mert hőn szeretett gazdasági miniszterüket szeretném idézni, aki szó szerint azt mondta az Axel-Springer szerint: „Az adóbevételeket nem lehet csökkenteni a jelenlegi kormányzati ciklus végéig, de átcsoportosításukra szükség van.” Szeretnénk látni ezeket az átcsoportosításokat.
Kedves SZDSZ, adócsökkentést ígértek - miért verik át az embereket? 2010-ig nem lesz adócsökkentés? Erre válaszoljanak! Itt az újabb adónem, amely alapján önök növelni akarják az adóterheket.
Köszönöm.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem