DOMOKOS LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DOMOKOS LÁSZLÓ
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Azt gondolom, hogy a vitának, elnök úr, megvan itt a helye; és nemcsak a törvény szövegszerű vitájának, amit önök, Schwartz úr, szeretnének a feketegazdaság ellen folytatni, hanem bizony ezt el kell helyezni, ahogy Iván képviselőtársam is elmondta, hogy hol helyezkedik el a magyar gazdaságpolitikában, a magyar adórendszerben. Hogyan hat a foglalkoztatásra, hogyan hat az adóelkerülésre, hogyan hat a gazdaság élénkülésére? Mert azt a hatástanulmányt, amelyet pénzügyminiszter úr most megírhatna, amíg az újságot olvassa, és ideadná nekünk, hogy hány cég megszűnését vélelmezi; mert azt a hatástanulmányt megint nem kaptuk meg, kedves miniszter úr, mint ahogy ősszel sem kaptuk meg. Hogyan hat a vállalkozásokra ez a kérdés?
Nem azt kérdezzük, hogy az adóhivatalnak mennyi többletbevétele lesz belőle. Hány APEH-dolgozóval kell több? Hány száz személygépkocsival kell többet vásárolni az APEH-nak, hogy ezt a behajtást végrehajtsa? Mert arról is kell beszélni, hogy milyen többletkiadásai vannak a kormányzatnak, hiszen erre a szakállamtitkár úr a bizottsági ülésen felhívta a figyelmet. Nem adtak rá választ. Szeretnénk látni ezt a választ is. Annyi törvény-előkészítési hibát követnek el folyamatosan! Ha már egyszer áprilisban folytatunk adóvitát, amely, ma is azt mondom, a demokratikus rend alapelveivel ellentétes, hogy év közben évközi adóbevezetést tárgyalunk, de ha már ezt tesszük, legalább szakszerűen tennék!
Hol vannak azok a törvény-előkészítő tanulmányok, amelyek, mondjuk, a 350 ezer vállalkozóra gyakorolt hatásáról szólnak, és amelyek most nem nyereséges vállalkozók? Hol van ez? Hány tízezer munkahely fog emiatt megszűnni? Erre választ tud adni, miniszter úr? Az államtitkár úr nem tudta a bizottságban ezt megtenni. Kérem arra, hogy fontolják meg, és vegyük le inkább ezt a törvényjavaslatot, ez a javaslatom.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem