DR. KÉKESI TIBOR
DR. KÉKESI TIBOR
DR. KÉKESI TIBOR (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Az előttünk fekvő törvényjavaslat fő célja, hogy a fekete- és a szürkegazdaság, ami Magyarországon az uniós átlagnál jóval magasabb, összébb húzódjon, zsugorodjon. Véleményem szerint felesleges az a definíción történő vita, hogy egész pontosan ki mit ért fekete- és szürkegazdaság helyett. Gondolom, akik például azt tételezik, hogy a feketegazdaság csak az a része a gazdaságnak, ahol nincs is bevétel, nem is tudjuk így megfogni, azok is egyetértenek azzal, hogy ez a jogszabály hat arra a részére is a gazdaságnak, nem lesznek majd számlagyárak, és hasonló ügyeken keresztül. Csak azért, hogy világos legyen, én magam úgy definiálom a feketegazdaságot, hogy az, ahol egyértelműen büntetőjogi tényállásokat megvalósítva valósul meg a gazdasági események sora.
Miért van szükség erre a lépésre? Köztudott most már az a tény, az az adat, hogy az általános szabályok szerint adózó vállalkozásoknak alig 40 százaléka és az ugyanezen körbe eső egyéni vállalkozóknak csak mintegy egyharmada az, aki vállalkozási nyereségadót fizet. Természetesen a kép árnyaltabb ennél a számnál, most nincs mód, hogy minden elemét, részletét felfejtsük, de nyilván vannak, akik adókedvezményekben részesülnek: beruházási adókedvezmény, fejlesztési adókedvezmény.
(10.30)
Nyilván vannak olyan vállalkozások, amelyeknek gazdasági szerepvállalásuk környezetében olyan események zajlottak le, amelyek indokolják, hogy veszteséget termeljenek. De annak nincs indoka, hogy az alapvetően üzleti tevékenységet folytató vállalkozások, vállalkozók tartósan veszteséget mutassanak ki, és kerüljék el az adófizetési kötelezettséget.
Az adózók körének szélesítése tehát elsőrendű kérdés. Nyilvánvaló, hogy nem várhatjuk el, hogy azok az állami feladatok, amelyek az újraelosztásban, az egészségügy, az oktatásügy, a szociálpolitika, az állami igazgatás finanszírozásában megkövetelik ezeket a bevételi forrásokat, azok csak kevesekre, a vállalkozóknak, a gazdasági tevékenységet folytatóknak csak szűk körére terjedjenek ki, így aztán a viszonylag távolabbi jövőbe tolódik a mindenki által szükségesnek tartott és vágyott fajlagos adóteher csökkentése is. Ha azonban már rövid távon sikerül szélesíteni azt a bázist akár a vállalkozási, akár majd a személyi jövedelemadónál, hiszen az egyéni vállalkozók ott teljesítik ezt a kötelezettségüket, akkor reális közelségbe kerül az, hogy visszatérjünk azokhoz az adóterhelési szintekhez, esetleg még azok alá, amelyek kívánatosak lennének, egyszer már voltak is a magyar gazdaságban.
A másik ilyen általános kérdés, hogy mindenki azt gondolja ma, hogy adóstabilitásra van szükség. (Babák Mihály: Minden normális ember, minden normális ország ezt gondolja.) A környezetünkben, tehát nemcsak Magyarországon, hanem az Európai Unióban, Európában olyan mértékű és olyan sebességű adóverseny alakult ki, hogy csak kapkodjuk a fejünket. Hol Csehország, Szlovákia, újabban Románia, Bulgária, de az Unión kívüli tagállamok közül Ukrajna, Szerbia, akár Horvátország is olyan mértékben kíván versenypozíciót kiadni (Babák Mihály: Mi meg lemaradunk.), olyan mértékben változtatja egyes adónemeknek a százalékát, a technológiáját, amelyek mind itt vannak körülöttünk, reagálnunk kell rá, elszívják, elszívhatják a gazdaság jelentős mértékének az erejét, a potenciálját, hogy nem beszélhetünk hosszú távon adóstabilitásról. Tudomásul kell vennünk: illúziókergetéssé válik, ha sok évre előre kívánjuk meghatározni ezeket a mértékeket.
Tévesek azok az összevetések is - én magam is hallottam ilyet -, hogy hogyhogy az Unió hét évre tud tervezni, és ott stabilan gazdálkodva meg tudja oldani. Hát úgy, hogy az Unió nem szed adóbevételeket, nincs kitéve ennek a kockázati, ennek a rizikófaktornak. Úgy könnyű, hogy hét évre előre meghatározott tagországi tagdíjakból beszedi a pénzt, és tényleg ahhoz tudja hozzáigazítani előre tervezett módon azokat a kiadásokat, amelyeket eszközölnie kell, és természetesen a fejlesztési pénzekből, mert azok pályázaton kelnek el, benn marad bizonyos mérték, ezeket pedig vagy a tagdíjak csökkentésére, vagy azoknak a bizonytalanságoknak a megszüntetésére tudja felhasználni, amelyek még így is megvannak a gazdálkodásban.
De egy nemzeti költségvetésnél, Magyarország költségvetésénél nem így van, itt az adótervezésnek megvan a kockázata, a gazdaság szereplői minden pillanatban reagálnak erre a dologra. Így volt ez természetesen az elvárt adónál is. Ez egy váratlan esemény volt, talán az adózóknak azért, mert a kormányzatban, a parlament többségében felvetődött ennek a szükségessége, és ugyanazok számára, akik kívántak egy ilyen metódust, azok számára pedig váratlan volt, amikor az Alkotmánybíróság - láttuk, ismerjük azt az Alkotmánybíróságon belül lezajlott vitát - mégis alkotmányellenesnek találta a megoldását ennek a dolognak, és most itt van az adórendszeren belül - én az egyszerűség kedvéért minimumadónak nevezném - a minimumadó bevezetésének a lehetősége.
Melyek ezeknek a fő szerkezeti változásai? Választható adónemről van szó. Nem kell választani ezt a formát, nem kell az árbevétel, illetve az eladott áruk, illetve a közvetített szolgáltatások meg az eladott áruk beszerzési értékének a különbözetével csökkenteni, illetve ha csökkentjük az árbevételt, akkor nem kell az ez utáni 2 százalékot választani, természetesen van más út is. Aki azonban evát választott, átalányadózást választott, azok már eldöntötték, elvégezték azt az optimalizálást, hogy ők hogyan járnak jobban, munkát, energiát, időt spórolnak meg, és ezért egy kicsit több adót fizetnek, és így tesznek eleget a kötelezettségüknek. Itt van a választási lehetőség egy következő formája, lehet választani a minimumadó ilyen módon történő megfizetését, és akkor eleget tettek annak a kívánalomnak, amit a kormányzat, a parlamenti többség eléjük állított.
Lehet választani a másik utat, ekkor ki kell tölteni egy nyomtatványt, hiszen közismert, hogy melyek azok a költségek, amelyek nagy kockázatot hordoznak a tekintetben, hogy jogszerűen, az adótörvény szellemének, a társadalom elvárásának megfelelően csak valóban az üzlet, a vállalkozás érdekében felmerült költségeket számolják-e el. Ha valaki ezt a metódust választja, kitölti ezt a nyomtatványt - nem egy jelentős munka -, akkor az adóhivatal kockázatelemzést tud végezni, és megfelelő sorrendben, nem is biztos, hogy mindenkit kiválasztva, azokat tudja célzottan ellenőrizni, akik eddig feltehetőleg elkerülték ilyen módon az adó megfizetésének a lehetőségét.
Az Alkotmánybíróság kimondta, hogy az ellenbizonyítás a fő probléma, ami nincs meg az elvárt adónál, nem volt meg az elvárt adónál, és ezért találta döntően alkotmánysértőnek ennek a bevezetését. Itt van, ez az adójogszabály lehetővé teszi a bizonyítás lehetőségét, de él azzal a lehetőséggel, hogy megfordítja a bizonyítási terhet. A legjobban a vállalkozó ismeri a tevékenységét. A legjobban ő van tisztában azzal, hogy milyen számlát, milyen költséget miért fogadott el, miért fogadott be, különben csak mondaná: hát hiszen itt van a könyvelésem, ez a bizonyíték arra, hogy nincs adófizetési kötelezettségem. Itt neki kell bizonyítani, tehát ebben az értelemben neki kell a tevékenységét úgy folytatnia egész évben, hogy ezt minden pillanatban, így az adóvizsgálat eredményeképpen is igazolni tudja.
Úgy gondolom, megfelelő a cél, megfelelő a technika, megfelelő a jogszabály is, tehát én támogatni fogom. Erre kérem képviselőtársaimat is.
Elnök Úr! Köszönöm a szót. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
