DR. KÉKESI TIBOR

Teljes szövegű keresés

DR. KÉKESI TIBOR
DR. KÉKESI TIBOR (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Az elhangzott hozzászólás egy makrogazdasági kitekintést is tett, és ebben némi hibát véltem felfedezni.
Általános gyakorlat volt a fideszes képviselőtársak részéről, hogy Magyarország gazdasági növekedését hol a világon az utolsónak, aztán inkább már csak Európában vagy az Unióban, esetenként már csak a csatlakozó 10-ek, és végül a közép-európai térség 4 állama közül tekintették az utolsónak. Most már látom, hogy egy picit árnyaltabb a megfogalmazás, például Görögország nyilván alacsonyabb gazdasági növekedést produkált 2006-ban. (Babák Mihály közbeszól.)
A másik: nem nő a munkanélküliség. Az utolsó 3 hónapos, negyedéves ILO-statisztikának megfelelő munkanélküliségi ráta már csökkenést mutat az előző időszakhoz képest, de itt állandóan keverjük ezt a két dolgot, hogy ne látszódjon, hogy miközben valóban volt egy időszak, amikor emelkedett a munkanélküliség, ezen folyamattal párhuzamosan, folyamatosan, és most is emelkedik a foglalkoztatottság. (Babák Mihály: Képben vagy!) Tehát nincsen kevesebb munkavállaló, csak azoknak, akik nem dolgoznak, jelentős része már bejelentkezik munkanélkülinek. Továbbra is ez van. (Babák Mihály: Magas a munkanélküliség, mit beszélsz?)
Az infláció, úgy tűnik, valóban magasabban alakul a költségvetésben figyelembe vett, tervezett mértéknél is, azonban pont a nyugdíjasoknál, akiknél ez a statisztikában majd számításba vételre kerül, novemberben az eltérő inflációs adat egy visszamenőleges nyugdíjemelést fog eredményezni. Tehát pont ők biztosan nem fognak ennek a hátrányaiban részesülni.
(11.20)
Én azt gondolom, inkább beszéljünk a lényegről - talán Domokos képviselő úr is megemlítette -, hogy miért nem fizetnek a tartósan veszteséges vállalkozások. Remélem, nem azért, mert szombaton és vasárnap is zárva tartanak.
Elnök úr, köszönöm a szót. (Taps a kormánypárti oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem