HOCK ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

HOCK ZOLTÁN
HOCK ZOLTÁN (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Én nagyon rövid leszek, és nem fogom kihasználni a tízperces lehetőséget, amit az elnök úr biztosított a felszólalók számára frakciónként.
A Magyar Demokrata Fórum magát a törvényjavaslatot támogatja, annál is inkább, mivel ez kötelezettségünk. Hiszen ha az emlékeink nem csalnak, az Unió tagállamai közötti kölcsönös bűnügyi jogsegélyről szóló egyezmény értelmében ezt a törvényt az Országgyűlésnek meg kell alkotnia, tehát nincs különösebb mérlegelési lehetőségünk sem.
Magával a törvénynek a minőségével is egyetértünk. Azt gondoljuk, hogy azokat az apró anomáliákat, amelyek itt felmerültek akár a bizottsági vitákban, akár itt most a plenáris ülésen, az élet úgyis orvosolni fogja, és adott esetben hozzá lehet ehhez igazítani. Mi magunk is mindenképpen a 70 eurós szint tartását javasoljuk irányadónak, hiszen figyelembe kell venni azt is, hogy az országok közötti eltérő jövedelmi viszonyok és a szabálysértések nagysága, illetve magassága indokolttá teszi azt, hogy inkább a hazai limithez igazítsuk a szándékainkat. Tehát összességében mi magunk támogatni fogjuk ezt a törvényjavaslatot.
Amit viszont ezzel kapcsolatban mindenképpen indokoltnak és fontosnak tartanék megjegyezni, az egy jelenség. Március 22-e lett volna az elfogadás határideje. A kormány március 23-án nyújtotta be, és két éve lett volna arra, hogy ezt a törvényt valamikor, már egy sokkal korábbi szakaszban benyújtsa a parlamenthez. Ugyanez mondható el a nemrégiben tárgyalt környezetvédelmi tárgyú törvényekkel összefüggő módosításról is, amiben ugyan még nincs határidőcsúszás, de három év kevés volt hozzá, és különösen gyorsított eljárásban került ide a parlament elé.
Akkor, amikor a parlament február-március hónapban szinte kotyogva, szinte üresjárattal működött, ilyen hajánál fogva előráncigált törvényeket tárgyalt, azt gondoljuk, ez mindenképpen mutatja, hogy a kormány jogalkotási menetrendjével, jogalkotási kapacitásával komoly problémák vannak, és egyre többször mutatkozik az az anomália, hogy törvények késve kerülnek a parlament elé.
Ugyanakkor már azt is beszélik a Házban, hogy ennek okán és jogán rendkívüli nyári ülésszakra is szükség lesz, tehát a parlament megint július végéig fog dolgozni. Ezt semmiképpen nem tartjuk egy szerencsés dolognak, hiszen ez is egyfajta bizonyítványa, egyfajta minősítése az országnak, hogyha a kormány az ilyen, a csatlakozásból fakadó jogharmonizációs kérdésekben rendre lemarad, elkésik, illetve megcsúszik velük. Mindenképpen szükségesnek tartjuk felhívni a kormány figyelmét arra, hogy a rá nézve is kötelező érvényű nemzetközi szerződéseket maradéktalanul tartsa be.
Fontos lépésnek tartjuk ezt a törvényt egy másik szempontból is, hiszen egységesülő Európáról beszélünk. Én azt gondolom, hogy ha az egységes irányba tett lépésnek is ténylegesen felfogható egy-egy ilyen kis, apró jogharmonizációs intézkedés, nevezetesen az, hogy az elmúlt években oly sok problémát okozó szabálysértési konfliktusokat szankcionáljuk, amelyeket külföldiek vétettek Magyarországon - a határt gyorsan elhagyva ezeknek semmiféle jogkövetkezménye nem volt -, ezt fontos lépésnek tekintjük abban a vonatkozásban is, hogy az idelátogató külföldiek, tehát az európai uniós országok állampolgárai Magyarországot talán nem senki földjének fogják a jövőben tekinteni, mert pontosan érzékelni fogják, hogy ugyanolyan szigorúan fogja a törvény üldözni őket Magyarországon, mint ahogy adott esetben ez a saját hazájukban érné őket.
Tehát ebből a szempontból is fontos lépésnek tekintjük, és amivel kezdtem, azzal fejezem be: az MDF támogatni fogja ezt a törvénymódosítást. Ugyanakkor még egyszer szeretném a kormány figyelmét felhívni arra, hogy a kötelezettségeinek maradéktalanul tegyen eleget, és teremtse meg a feltételeit annak, hogy a Háznak adott esetben legyen elégséges ideje arra, hogy egy-egy ilyen törvényt megvitasson, és ne kelljen mindent sürgősségi eljárás keretében tárgyalnia, hogy úgy csússzon át a parlamenthez, hiszen a törvények minőségéért nemcsak a kormány, hanem a parlament is felel. Ahhoz, hogy a parlament ennek az elvárásnak meg tudjon felelni, a lehetőséget és a kellő időt biztosítani kell számára.
Köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban. - Közbeszólás ugyanonnan: Vastaps!)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem