BECSÓ ZSOLT

Teljes szövegű keresés

BECSÓ ZSOLT
BECSÓ ZSOLT (Fidesz): Tisztelt Államtitkár Úr! Akkor nézzük tényleg a tényeket! Augusztus 4-én a fent nevezett hölgy kivesz a házipénztárból 2,5 millió forintot. Ezt január 25-én tárja fel egy belső vizsgálat, majd a hölgy, a szocialista képviselő asszony január 26-án visszafizeti - igaz, hiánytalanul - ezt a pénzt a házipénztárba. 175 nap után! Majd február 13-án ez a hölgy lemond az igazgatói, vezetői, magasabb beosztás ellátásáról, majd pedig néhány nappal később lemond a képviselői mandátumról.
Az Indexen megjelent ÖTM-közlemény szerint február 20-án volt az az időpont, amikor elbírálták az erre a pályázati kiírásra beadott pályázatokat. Tehát önöknek lett volna lehetőségük arra vonatkozóan, hogy megfelelőképpen tájékozódjanak ebben a kérdésben. Ha volt önöknek tudomása arról, hogy milyen cselekményeket követett el a hölgy, akkor ezért kellett volna eltekinteni a hölgy kinevezésétől. Ha pedig nem volt tudomásuk, ami, azt gondolom, eléggé súlyos hiba, akkor pedig itt az idő, hogy levonják a megfelelő konzekvenciákat.
Köszönöm. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Így van! - Taps a Fidesz és a KDNP padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem