DR. GARAMHEGYI ÁBEL

Teljes szövegű keresés

DR. GARAMHEGYI ÁBEL
DR. GARAMHEGYI ÁBEL gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Mint azt ön is megjegyezte, a földgázárak elsősorban a kőolajárakhoz köthetők, és a kőolajárak változása az utóbbi időszakban meglehetősen hektikus volt, hogy egészen pontos adatokat idézzek: 62 USA-dollártól 77 USA-dollárig változott 2006 elejétől júliusig a kőolajár. A 63 USA-dollár hordónkénti kőolajár a 2006. évi átlagnak felel meg.
Mint ahogyan ön is tudja, a magyar importmegállapodás értelmében a földgázárak az elmúlt kilenchavi simított tőzsdei termékárakon alapulnak, és a végfogyasztói áraknak az indokolt költségeket, tehát nagy részben ezt a tőzsdei jegyzésárat kell tartalmazniuk. Az árszabályozás úgy éri el leginkább a hatását, ha a jegyzésárakat ebben a simított rendszerben tartalmazza. Bizonyos bizonytalanságokat tartalmaz, ugyanakkor elkerülhető a nagyon gyors változásnak a piacra gyakorolt negatív hatása.
Ez azt eredményezi, hogy rövid távon a földgáz végfelhasználói és importára eltérhet egymástól, mint ahogyan jelen esetben el is tér. Természetszerűleg az áreltérést hosszú távon kiigazítja a rendszer, hiszen a jegyzésárak változása valamikor később megjelenik a végfelhasználói árban.
A 2006. évi adat alapján a tényleges földgázimportár lényegesen, több tíz milliárd forinttal meghaladta a végfogyasztói árba beépített árat, tehát összességében a fogyasztók olcsóbban jutottak a gázhoz ezen simító mechanizmus következtében.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem