DEÁK ISTVÁNNÉ

Teljes szövegű keresés

DEÁK ISTVÁNNÉ
DEÁK ISTVÁNNÉ (MSZP): Tisztelt Államtitkár Úr! A közszolgálati alkalmazottak arcképes igazolvány alapján a MÁV Zrt., a BKV, a HÉV vonalain és a Mahart dunai, tiszai és balatoni menetrendszerű járatain 50 százalékos mérséklésű menetjegy váltására jogosultak. A 2006-ban kiadott igazolványok 2007. március 31-ig voltak érvényesek. A korábbi évek gyakorlata alapján az új igazolványokat, illetve az érvényesítő bélyegeket a munkáltatók az adott év január-február hónapjában szokták megigényelni dolgozóik számára a MÁV Zrt. személyszállítási szakigazgatóságainál, s ezek az igazolványok legkésőbb az adott év január-február hónapjában meg is érkeztek a munkahelyekre.
Az idei évben azonban a szakigazgatóságok a hozzájuk forduló intézmények, illetve azok fenntartói számára nem tudtak igazán felvilágosítást adni arról, hogy az utazási kedvezmények továbbra is a régi rend szerint igényelhetők-e. Miközben erre a kérdésre készültem, az elmúlt napokban tudomásomra jutott, hogy a MÁV Zrt. hivatalosan értesítette a közoktatási intézményeket, hogy 2007. június 30-ig meghosszabbítják a 2006-ban kiadott igazolványok érvényességi idejét.
Tisztelt Államtitkár Úr! Kérem, hogy ezt az információt szíveskedjen megerősíteni, illetve esetleg cáfolni, amennyiben téves, hiszen az igazolványok eredeti érvényessége március 31-én lejárt. Kérdezem továbbá, hogy 2007 júniusa után hogyan alakul a közalkalmazottak számára a korábbi lehetőség, a feltételek?
Köszönöm szépen a szót. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem