DR. GEDEI JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

DR. GEDEI JÓZSEF
DR. GEDEI JÓZSEF (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Mindenképpen örömteli és biztató az a válasz, amit a miniszter úron keresztül az államtitkár úr felénk közvetített. Azt hiszem, hogy a lényegét eltalálta: növelni kell a kutatás-fejlesztésre vonatkozó kiadásokat. Köszönöm, hogy úgy érzi, a JBTK illeszkedik a hazai kutatási-fejlesztési elképzelésekbe.
Azt hiszem, hogy az alap-infrastruktúra megteremtése nélkül nem lehet kutatni és fejleszteni, azonban ez önmagában nem elegendő. Jászberény polgármestereként az elmúlt hetekben volt szerencsém Észak-Rajna-Vesztfáliában, Vechtában és Olaszországban, Conselvében - Padova környékén van ez a kisváros - találkozni az ottani elképzelésekkel.
Szeretném majd ezt a miniszter úrnak - az államtitkár úron keresztül - átadni, annál is inkább, mert az itteni kutatás-fejlesztések kapcsán - kisvárosokról van szó, tehát nem kell azt képzelni, hogy ezt a nagyszerű dolgot óriás városban lehet csak művelni - fúziós reaktorokon gondolkodnak, ami nagyon fontos lépés lehet Magyarországon az energiabiztonság megteremtése felé. Tehát nem egyszerűen csak arról kellene vitatkozni, hogy a Nabucco vagy a Kék Áramlat, hanem talán azon is, hogy hogyan tudnánk (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) napfúziós reaktorban együttműködni akár Conselvével vagy Vechtával.
Köszönöm szépen a türelmét, tisztelt elnök úr. (Taps az MSZP padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem