DR. GÓGL ÁRPÁD

Teljes szövegű keresés

DR. GÓGL ÁRPÁD
DR. GÓGL ÁRPÁD (Fidesz): Elnök Úr! Államtitkár Asszony! Ön azt nyilatkozta valahol: kiemelt kórháznak lenni nemcsak rang, hanem kötelezettség. Amit elindítottak, az tulajdonképpen az alkotmányra hivatkozik, mert kormányzati felelősség az ellátás szerkezetének és finanszírozásának biztosítása.
Önkormányzati felelősség az ellátás és a fenntartás, a fejlesztés. Önök úgy tettek eleget az alkotmányos kötelezettségüknek, hogy a konvergenciaprogramban vállalták, hogy csökkentik a közszolgálati egészségügyre fordított összeget, valamint szűkítik az ellátást. Az önkormányzatok úgy tettek ennek eleget, hogy aláírták ezt a diktátumot. Tették ezt azért, mert felelősséget éreznek a betegek iránt.
Annak a térségnek a kérdéseit teszem fel, amelyiket ismerem. A közép-dunántúli térség, Fejér megye az országos átlag alatt volt ellátva ágyakkal, és önök egyhatodnyival, 200 ággyal csökkentették a Szent György Kórház aktív ágyszámát, miközben a feladatait úgy növelték, hogy a gyermeksebészeten az eddigi ellátottak száma megduplázódott, több mint 800 ezer lakost lát el; az idegsebészet ugyancsak több mint 800 ezer lakost lát el; a fertőzőosztály 600 ezret, és az onkológia többet, mint a megye lakossága. Azaz megnövelték a feladatot, és lecsökkentették a lehetőségeket.
A kiszámított bevétel nem fedezi az intézmény tényleges költségrendszerét. Azt kérdezem, hogy milyen adatok alapján csökkentették 200 ággyal az aktív ágyszámot. Mely szakmai szervezetekkel folytattak párbeszédet? Mert ezt mondta a miniszter úr a mai ülésen. És milyen logisztikai megfontolásokból került ez a lakosságcsoport (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) szállíthatóság szempontjából is oda, a Szent György Kórházhoz? (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem