ARATÓ GERGELY

Teljes szövegű keresés

ARATÓ GERGELY
ARATÓ GERGELY oktatási és kulturális minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Talán pontosabb lett volna úgy kezdeni vagy megfogalmazni a kérdése címét, hogy újra megoldásra vár a Várbazár, hiszen volt már egyszer egy megoldás, mégpedig olyan megoldás, amelyet akkor a kerületi önkormányzat, a kormányzat együtt támogatott, és amely azt a lehetőséget kínálta, hogy a Várbazár rendbetétele elsősorban magántőke bevonásával történjen meg.
(16.10)
Sajnálatos módon a Vár önkormányzata menet közben megváltoztatta a véleményét, az álláspontját. Nyilván nem tisztünk ítélni egy önkormányzat belső folyamatairól, de a sajtóhíradások nyomán magam is emlékszem arra, hogy meglehetősen viharos konfliktusok keletkeztek magán az önkormányzaton belül is, amelynek - ha jól emlékszem - még polgármester úr is bizonyos értelemben érintettje volt. Reméljük, hogy polgármester úr mostani kérdése és felszólalása azt jelzi, hogy az önkormányzatnak újra van egységes álláspontja, újra tárgyalópartnerként kíván megjelenni ebben a folyamatban.
A nemzeti fejlesztési tervben, az Új Magyarország fejlesztési programban kiemelt célként jelenik meg a központi régióban a Vár és környékének fejlesztése. Abban reménykedem, hogy képviselő úr, polgármester úr és az önkormányzat bevonásával és természetesen a döntésre jogosult központi régióval való egyeztetés folyamán olyan megoldást találunk, amelyik minden lehetőséget megragad, és lehetőséget kínál a Várbazár rendbetételére is. Azt el kell mondanom, képviselő úr, hogy bár az uniós forrásokból nagyon jelentős összeg jut a Vár rendbetételére, a Várban megvalósuló fejlesztésekre, mint ahogy hazai forrásokból is komoly összegeket költünk el a Várban, de szinte biztosan szükség lesz ezeknél a fejlesztési programoknál is - képviselő úr talán elfelejti a Mátyás-templomot, mint szintén a Várban lévő és nagyon jelentős állami forrásból megvalósuló beruházást; most már bólogat, akkor megegyeztünk -, tehát nagyon jelentős forrásokat kívánunk elkölteni mind hazai, mind uniós forrásból, de szükség lesz a magántőke bevonására is. Azt javaslom, hogy ennek módjáról és a megfelelő megoldásról egyeztessünk, és találjunk olyan közös megoldást, amely a rendelkezésre álló források felhasználásával a lehető legjobb eredményt, a lehető legnagyobb mértékű felújítást-megújulást teszi lehetővé.
Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem