DR. PÓSÁN LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Államtitkár Úr! Meg tudom érteni, hogy ön képviseli a miniszter urat, mert mégiscsak a kínos ügyeket jobb lepasszolni egy miniszternek önnönmagáról.
2004-ben jött létre a szabad demokrata Magyar Bálint felügyelete alatt a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal. Az intézmény működését az Állami Számvevőszék az első évtől kezdve súlyos kritikával illette. Sorra megalapozatlannak jelentette ki a költségvetése tervezését, jogtalan döntéseket és kifizetéseket, milliárdos nagyságrendű szabálytalanságot tárt fel a pályáztatási gyakorlatban, kirívó hanyagságok sorát a közpénzek kezelésében, és a költségvetési beszámolóját rendre nem fogadta el.
Azt gondolnánk, Magyar Bálintnak, az ön párttársának ennyi bőven elegendő lehetett volna, hogy menessze a hivatal elnökét. Igaz, mindannyiunk fülében ott cseng a miniszterelnökségből távozó Medgyessy Péter nyilvánvalóan súlyos megjegyzése az SZDSZ korruptságáról, amit - lévén sok mindenre rálátása - nem lehet félvállról venni, különösen azok után, hogy az oktatási tárca sorozatosan keveredett korrupciógyanús ügyekbe. Magyar Bálint tehát nem menesztette a hivatal elnökét, az érintett szakmai körök felháborodásától kísérve leplezetlenül folytatódtak a visszaélések. Majd az intézmény felügyeletét átvette Kóka miniszter úr tárcája, a hivatal elnöke pedig maradt.
A Fidesz is számtalanszor szóvá tette a parlamentben a helyzet tarthatatlanságát. A miniszter úr az Állami Számvevőszék megállapításait a Fidesz szájából az ellenzék fröcsögő indulatának, csúsztatásnak minősítette, és érdemi válaszra nem méltatta, sőt dicsérte a hivatal tevékenységét. Felháborító és megengedhetetlen arrogancia, hogy az Állami Számvevőszék megdöbbentő tapasztalatait egy kormánytag ilyen hangon intézze el. Fél év múltán, december végén aztán csendben és idő előtt menesztette az elnököt.
Államtitkár Úr! Volt-e köze Boda Miklós menesztésének az Állami Számvevőszék rendszeres, súlyosan elmarasztaló megállapításaihoz? Ha igen, melyek voltak a Számvevőszék legsúlyosabb megállapításai? Kérem, feleljen: 2004-től évenként hány milliárd folyt el szabálytalanul az alapból, illetve a hivatal működési forrásaiból? Ha egyetértett az Állami Számvevőszék megállapításaival, milyen felelősségre vonást alkalmazott Boda Miklóssal szemben a közpénzekkel való felelőtlen gazdálkodásért? Ha nem alkalmazott, miért nem?
Ön a kormány tagjaként és Kóka úr is illetékes miniszterként felelősnek érzik-e magukat abban, hogy a vállalkozások befizetéseivel a hivatal hosszú időn át szabálytalanul gazdálkodhatott? Ha igen, alkalmazott-e a miniszterrel szemben a miniszterelnök felelősségre vonást? Kérem, szíveskedjék a kérdéseimre pontos és konkrét választ adni.
Várom válaszát. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem