DR. HORVÁTH ÁGNES

Teljes szövegű keresés

DR. HORVÁTH ÁGNES
DR. HORVÁTH ÁGNES egészségügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Képviselő úr, valóban valamennyien sok kis fogaskerék vagyunk az egészségügy rendszerében. Akkor rögtön egypár felvetésére: a vizitdíj valóban bevezetésre került február 15-ével, ezzel az egészségügyi szolgáltató bevétele nő. Ez egy olyan összeg, amely ott marad az egészségügyi szolgáltatóknál, szabadon használják fel fejlesztésekre. Boldogan jelenthetem, hogy most már valamennyi kórház kivétel nélkül megkötötte a megyei pénztárakkal a finanszírozási szerződéseit. Szerződéseket kötöttek, hiszen egy tervezetet kaptak a biztosító által elképzelt ágystruktúrával, a biztosító által tervezett ágystruktúrával, amelyet a kórházak a törvény adta kereten belül teljesen szabadon módosíthattak, akár átcsoportosításokat is hajthattak végre szakmacsoportok között bizonyos kórházak.
A járóbeteg-szakellátásban szintén fejlesztés következik. 4, illetve 6 százalékkal emeljük a teljesítményvolumeneket a különböző intézményeknél, illetve nő az alapdíj is. Itt azért megint csak el kell mondjam, nagyon sajnálom azt, hogy a RET-ek nem éltek a többletóraszám biztosította lehetőséggel, annak kiosztásának lehetőségével, a kormány ily módon tudta kompenzálni a megnövekedett járóbeteg-szakellátási igényeket. Az alapellátásba 5 milliárd forint többlet került. Ezzel volt biztosítható egyrészt a gyermekorvosok kompenzációja, másrészt pedig a kassza szinten tartása valamennyi ellátott esetében.
Kérdezte a rohamkocsikat is. Szükséges valóban az OMSZ eset- és rohamkocsi-állományának a fejlesztése, egyben az állomások fejlesztését a mentőszolgálat nem olyan régen kinevezett új főigazgatója és gazdasági igazgatója, tehát a menedzsment jelenleg is vizsgálja, hogy hova, hogyan, milyen fejlesztések kellenek, amelyeket még az idén tervezünk. Ezen túl pedig nagyon komoly sürgősségi ellátási fejlesztésekre is sor fog kerülni az országban, hiszen ezek is nélkülözhetetlenek, de erről majd a következő percben.
Köszönöm. (Taps az MSZP-frakció soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem