KOVÁCS FERENC

Teljes szövegű keresés

KOVÁCS FERENC
KOVÁCS FERENC (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Az már közismert, hogy lassan hat éve a Rába folyó vizét Ausztriából három bőrgyárból, egy fémipari üzemből, illetve a közelmúlttól a fürstenfeldi geotermikus erőműből napi hét teherautónyi sóval szennyezi az osztrák állam. Ezeknek a gyáraknak, üzemeknek a szennyezése sajnálatos módon a magyar határon találkozik, konkrétan Szentgotthárd városánál. Sajnos az elmúlt hat évben - részben a nem komoly érdekérvényesítő képességünk miatt - az osztrákok tessék-lássék módon álltak hozzá a kérdéshez; elképesztő, hogy mennyire felelőtlenül gondolkodnak arról, ami az Európai Unió más területén elő sem fordulhatna. A közelmúltban a heiligenkreuzi ipari parkban egy üzemi baleset folytán a Rábába olajszennyeződés jutott, és az osztrák fél még csak azt a fáradságot se vette, hogy megkérdezze, mennyibe került az elhárítás költsége.
Több nemzetközi egyezmény szól ezekről az együttműködésekről, de a helyi önkormányzatoknak nincs módjuk a döntésbe beleszólni, illetve véleményüket kifejteni, azért, mert egy 1984-ben elfogadott madridi egyezménynek nem fogadtuk még el itt a parlamentben az 1997-es kiegészítését, amely kiegészítés alapján már helyben is dönthetnénk és helyben is perelhetnénk a szomszéd állam területét ilyen területi szennyeződés érintette kérdésekben, illetve más olyan kérdésben, ami a helyi lakosságot, az életkörülményeit, az életterét érinti. Ezért azzal a tiszteletteljes kérdéssel fordultam a miniszter úrhoz, hogy érdeklődve várjuk azt, mikor fogadja el a magyar parlament a madridi egyezménynek az 1997-es kiegészítését, amit Ausztria például már elfogadott, mert ha elfogadnánk, mint az előbb említettem, akkor maga a megyei önkormányzat, akár a szomszédos városok, települések önkormányzatai is fel tudnának jogilag is lépni ebben az ügyben. Mivel ez a lehetőség nincs, a kérdésem az, hogy a magyar kormány mikor fog határozatban fellépni a szennyezések és a heiligenkreuzi újabb beruházás terve ellen.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem