PELCZNÉ DR. GÁLL ILDIKÓ

Teljes szövegű keresés

PELCZNÉ DR. GÁLL ILDIKÓ
PELCZNÉ DR. GÁLL ILDIKÓ (Fidesz): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! (Az elnök csenget.) Tavaly a miniszter úrtól és a tárca hirdetéséből megtudtuk, hogy dübörög a gazdaság, vágtat a pannon puma, minket irigyel egész Európa, azonban úgy tűnik, hogy a nagy dübörgésből nem lett semmi, csalódottak, kiábrándultak sóhaja maradt vissza. Önök a választási kampányban is ígértek, ígértek tejjel-mézzel folyó Kánaánt úgy a magyar embereknek, mint a vállalkozóknak.
Nézzük meg, mi maradt ebből mára! Tudjuk, hogy a miniszterelnök úr mit mondott: őszöd, nem őszöd, nem kap mást. Tudtuk, hogy nehéz elérni a nemzeti fejlesztési terv forrásait (Az elnök csenget.), de nézzük meg, hogy mit szánnak a gazdálkodóknak! A II. nemzeti fejlesztési terv vitája során a gazdaságfejlesztésre szánt források esetében radikális ellenzékként elmondtuk, hogy bizony a KKV-k fejlesztésére szánt források nem bizonyulnak elegendőnek. Önök minden egyes alkalommal ezt a javaslatot lesöpörték az asztalról arra hivatkozva, hogy elegendő a forrás. Hatalmas várakozás előzte meg az első uniós pályázatokat is, azonban az emberek csalódtak; csalódtak, mert úgy érezték, hogy azok a fejlesztési források, amelyeket kaphattak, nem állnak arányban az elvárásokkal, mégpedig azzal, hogy cserébe milyen gazdasági növekedést kell elérniük. Eközben számokkal is kifejezhető volt ez a csalódás: 40 ezerrel csökkent a KKV-k száma, és a körbetartozás, amit önök nem hajlandóak kezelni, már több mint 600 milliárd forint lett.
Decemberben egy írásbeli kérdést nyújtottam be Kóka miniszter úrhoz, és ő válaszolt a kérdésemre, a tárgya a támogatási rendszer volt. Visszaidézem ezt a számsort, amit önök voltak kedvesek közölni: 2004-ben 75:25 százalékban, 2005-ben 69:31 százalékban, 2006-ban 35:65 százalékban támogatták a kis- és közepes vállalkozásokat a nagyvállalkozásokkal szemben. Hogy azok a képviselőtársaim is értsék, akik esetleg most beszélgetnek: megfordult a tendencia két év leforgása alatt, vagyis a korábbi gyakorlattal szemben önök nyilvánvalóan a nemzetközi nagyvállalatokat kezdték előnyben részesíteni. Erre nemcsak mi hívtuk fel a figyelmet (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), hanem Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék elnöke is, aki bemutatta, hogy 2005-ben a nagyvállalati kör 250 milliárddal több támogatást kapott az államtól, mint amennyit befizetett a költségvetésbe.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem