PETTKÓ ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

PETTKÓ ANDRÁS
PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Ha arról kérdeznének, hogy mennyi civil szervezet van Magyarországon, a közszájon forgó számok alapján azt mondanám, hogy körülbelül 70 ezer, de nem vagyok meggyőződve arról, hogy ez valós adat. Ha netán valaki arról kérdezne, hogy mennyi ténylegesen működő civil szervezet van ma hazánkban, már csak a hasamra ütve, találgatva mondhatnék egy számot.
Az önszerveződéshez való jog mindenkit megillet, és ez így van jól. Ha ma eszembe jutna, hogy egyesületet alapítok, meg kellene győznöm még kilenc barátomat, majd okiratba foglalni az elhatározásunkat, az összejövetelünkről jegyzőkönyvet készíteni, és mindezt benyújtani a bíróságra. A gyakorlat alapján újra átdolgoztatnák az alapító okiratot, de ha második körben elfogadják azt, már be is jegyeznék a szervezetünket. Innentől kezdhetnénk a működésünket, és a kitűzött feladataink finanszírozásához pályázatot készítenénk - és ez ám az igazi Canossa! A pályázatok benyújtásához ugyanis a legkülönbözőbb igazolásokat kell beszerezni, a működésünktől a nem létező köztartozásunk igazolásáig. Ez sajnos rengeteg időt és pénzt jelent, állítom, a hivataloknak éppúgy, mint az egyesületeknek is. De ha a különböző hivatalok mind számon tartanak bennünket, ezeket az információkat miért nem osztják meg egymással?
Sajnos a rendszerváltoztatás óta eltelt időszakban nem sikerült megoldást találni ezekre a problémákra. Pedig egyszerűnek tűnik. Egységes civil adatbázist kellene létrehozni. Ez számon tartaná a működő szervezeteket, és tartalmazná azokat a fontosabb és aktuális adatokat is, amire mindig szükség van. Így mindenki tudhatná, hogy mennyi szervezet tevékenykedik ma hazánkban, ráadásul azt is, hogy milyen területeken, és a pályázatkiírók is azonnal informálódhatnának a szervezetek adatait illetően.
Tisztelt Államtitkár Úr! Remélem, hogy nem csak fikció, amit felvázoltam. Tervezik-e az egységes és közhiteles civil adatbázis létrehozását; eddig ez miért nem történt meg Magyarországon? Várom megtisztelő válaszát. (Taps az MDF soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem