CSIZMÁR GÁBOR

Teljes szövegű keresés

CSIZMÁR GÁBOR
CSIZMÁR GÁBOR szociális és munkaügyi minisztériumi államtitkár: Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! E késői órán nem vállalkoznék átfogó összefoglalásra, hiszen három körben, a vezérszónoki körben, az elmúlt héten az általános vita folytatásaként és a mai napon a harmadik alkalommal foglalkozik a tisztelt Ház a „Legyen jobb a gyerekeknek!” nemzeti stratégiáról szóló előterjesztéssel. Mindenekelőtt szeretnék néhány félreértést eloszlatni, mert úgy tűnik, a vitában magát az előterjesztést is és a kormányzati szándékot is félreértették, és nem lenne jó úgy hazamenni, hogy ezekkel a félreértésekkel zárjuk ezt a napirendet.
Pelczné Gáll Ildikó vetette fel, hogy a gyereket nem szabad kiragadni a családból, mindig családi összefüggésben kell foglalkozni velük, akár gyermekszegénységről, akár gyermekesélyről van szó. Nem volt és nincs is ilyen szándék, hogy kiragadjuk a gyereket a családjából. Sőt nem mutatható ki egyetlen olyan kormányzati lépés sem az elmúlt öt esztendőben, ami ezt irányozta volna elő. Ha valaki megnézi ennek a programnak a hat beavatkozási területét, akkor négy direkten a családokról szól, foglalkoztatás, lakhatás, családtámogatás, családi szolgáltatások.
(22.50)
Kettő van olyan: az iskola és az egészségügy ügye, ahol közvetve esetleg azt lehetne gyanítani, hogy itt valami családtól független dologról van szó, de ahhoz is egy kellően merész fantázia szükséges. Tehát nincs erről szó, szeretném ezt egyértelműen világossá tenni.
A másik, hogy gyerekszegénység-ellenes programról van-e itt szó vagy valami másról. Sokkal többről van szó, a Gyermekesély programról van szó, ezt már többen is érintették a vitában. Nagyon kevés lenne és nagyon kis ambíció lenne, ha csak azt mondanánk, hogy a gyermekszegénység ellen küzdjünk. Az is egy hihetetlen nagy kihívás, de a gyermekszegénységet önmagában kezelni anélkül, hogy a gyermekek esélyeiről ne beszélnénk, azt gondolom, hogy hiba lenne. Tehát itt a gyerekek esélyeit megteremtő programról van szó.
Ezzel összefüggésben a harmadik félreértés, hogy vajon pénzzel meg lehet-e mindent oldani - természetesen nem lehet megoldani mindent. Természetesen nagyon sok pénz és nagyon sok forrás kell egy ilyen program megvalósításához, de önmagában a pénz nem lesz sose elegendő, szolidaritás, együttműködés, összefogás, szakértelem, tudás, önzetlenség, önkéntesség, sok minden szükséges a sikerhez, az eredményhez. Ezeket a félreértéseket, gondolom, nem baj, ha eloszlatjuk.
A másik összefoglaló megjegyzésem az lenne, hogy igazán sajnálom, hogy az előterjesztés alkalmat adott az összes silány, kopott politikai panel elmondására, ezeknek ugyanis az égvilágon semmi összefüggése nem volt ezzel a programmal. Magam az expozéban is próbáltam egy olyan felütéssel elindítani a vitát, hogy keressük azt, amiben egyetértünk, és most ne a politikai csatározások színtere legyen egy ilyen 25 éves program, hiszen egy 25 éves programban mindenkinek különböző mértékben lesz - és időben változó - felelőssége, ezért teljesen felesleges aktuálpolitikai szórakozásra használni.
Igazán sajnálom, hogy néhányan nem tudták ezt a lehetőséget kihagyni, nem tudtak felülemelkedni, hogy úgy mondjam, a mai kocsmán, és belesüllyedtek a posványba, onnan kiabáltak a programról kígyót-békát. Nem gondolom, hogy egy ilyen előterjesztés kihívta volna az ilyen típusú hozzászólásokat, inkább csak azt gondolom, hogy rossz reflexek működtek.
És a fideszes beszédíró központnak ajánlom figyelmébe, hogy érdemes lenne újabb lemezeket föltenni, mert ezek már recsegnek, ropognak, kattognak, zörögnek, ugyanazok a panelok hangzanak el akár a gáztörvényről, akár a Gyermekesély programról, bármiről van szó a tisztelt Házban. Nekem van szerencsém jó néhány tematikájú vitában részt venni, és mindig ugyanezeket a szövegeket hallom. (Demeter Ervin: Ez a valóság! - Dr. Mátrai Márta: A valóság nagy dolog!) Érdemes lenne néhány szófordulatot kicserélni, mert meglehetősen unalmas.
Néhány illusztrációt muszáj megemlítenem abból, hogy ezeknek mekkora a hitele, és ígérem, hogy nem fogok mindenre reagálni. Pelczné Gáll Ildikó egy hosszú javaslatsort mondott el, amit nyilván szakmailag mérlegelni kell, darabját is meg kell nézni, hogy mit lehet ebből megvalósítani és mit nem, abból a Ferge Zsuzsa-féle dokumentumból idézve elsősorban természetesen, amely a rövid programot jelentette, a kifejezetten a gyermekszegénység elleni rövid programot jelentette. Tehát azért gondoljuk végig, hogy milyen hitele van az ilyen kívánalmaknak azután, hogy azért végül a Fidesznek volt négyéves kormányzati tapasztalata, négyéves lehetősége volt, hogy mindezeket megcsinálja - egyetlenegyet nem csinált meg belőle. (Dr. Mátrai Márta: Megszüntették, amiket megcsináltunk!)
Családipótlék-emelést említett Pelczné Gáll Ildikó, nagyon helyesen. Tehát nem vitatom ennek a szakmai tartalmát, de bizonyára emlékszik rá, hogy 1998 és 2002 között egyetlen fillérrel sem emelkedett a családi pótlék, amikor a Fidesz volt kormányon. (Pelczné dr. Gáll Ildikó: De más igen! - Dr. Mátrai Márta: Családi adókedvezmény volt, államtitkár úr!) Bizonyára nagyon dühös volt otthon ülve a televízió előtt, mert akkor még nem ült itt a padsorokban szerencséjére, de az kevés; az a helyzet, hogy akkor, amikor ott van valaki az intézkedés lehetőségénél, akkor kell cselekedni, utána négy évvel javaslatokat tenni sokkal könnyebb természetesen. Amikor a cselekvés lehetősége van, akkor kell cselekedni.
Vagy Mátrai Márta a hozzászólásában amúgy nem tudtam, melyik országról beszél, mert tíz percen keresztül beszélt egy országról, amit aztán a végén nem nevezett meg (Dr. Mátrai Márta: Magyarországról beszéltem, államtitkár úr!), mert az elmondottak alapján ez garantáltan nem Magyarország volt. (Dr. Mátrai Márta: Magyarországról!) De Mátrai Márta azt mondja, hogy a polgári kormány által bevezetett nagymamagyest szerencsére ez a bűnös szocialista-szabad demokrata kormány nem vette el. De igenis, elvette! Azt, amit önök csináltak, azt igenis elvette, mert az a nagymamagyes, amit maguk csináltak, az az volt, hogy vagy a gyest választja a nagymama, vagy a nyugdíjat választja a nagymama. Ez volt a maguk nagymamagyese, és ennek helyére létrehoztuk azt a nagymamagyest, amikor nyugdíj mellett igénybe veheti. (Dr. Mátrai Márta: Azt is mi dolgoztuk ki!) Micsoda különbség, kedves képviselő asszony! Micsoda különbség! Erre nem ártana, ha egy picit is emlékezne.
Vagy idézi az UNICEF jelentését, hogy Magyarország a sorrendben a 19. helyen áll. Azt az apróságot nem tette hozzá, képviselő asszony, hogy a 2002-es adatok alapján (Dr. Mátrai Márta: Nem így van!), merthogy az UNICEF adatai a 2002-es adatokra építkeztek. Nem sorolom az összes mondatát, most nem cáfolom darabra, de ilyenekből állt a tízperces hozzászólása végig.
Leállok a reagálással, mert sokkal emelkedettebb a pillanat annál, hogy darabra és tételesen cáfoljak mondatokat. Tekintsük nagyvonalúan verbális edzésnek más témájú politikai vitákhoz ezeket a hozzászólásokat, és inkább örüljünk annak, hogy a lényeges kérdésekben ötpárti megegyezést lehet üdvözölni a tisztelt Házban, hogy vannak olyan módosító indítványok, amelyeket az öt parlamenti párt a magáénak tudhat. Azt szeretném bejelenteni, hogy a kormány kész ezeket az ötpárti módosító indítványokat támogatni, kész a magáévá tenni (Pelczné dr. Gáll Ildikó: Érdekes lenne, ha nem így lenne! - Derültség a Fidesz soraiban.), kész ennek érdekében természetesen cselekedni is, mert nyilvánvaló, hogy a maga számára ez cselekvési kötelezettséget is jelent.
Azt gondolom, hogy ez lehetővé teszi, hogy valóban az legyen a programban, amiben egyetértünk. És amiben nem értünk egyet, mert ilyen is van és ilyen is lehetséges, és nem gondolom, hogy ez természetellenes lenne, az pedig most ne legyen benne a programban, mert nem feltétlenül fogunk egyetérteni, akármelyik oldaláról is hangozzék el a patkónak a gyermekek politikai szavazati joga vagy a családi adózás mindenhatósága, ezekben most valószínűleg nem fogunk tudni egyetérteni. De egy sor más kérdést, amiben meg lehet egyetérteni, azt valóban emeljük a programba, az valóban legyen ötpárti megállapodás, legyen konszenzus eredménye.
Egyetértek azokkal, akik különböző változatokban, de végül is folyamatosan jelezték azon igényüket, hogy rövid távú cselekvési tervre is szükség van, nem elegendő önmagában egy 25 éves program, rövid távú cselekvési, intézkedési tervre is szükség van. A kormánynak az a szándéka, hogy a nyár végéig az első három évre szóló cselekvési tervet elkészíti, természetszerűleg összefüggésben az operatív programokkal, az Új Magyarország fejlesztési terv operatív programjaival, hiszen számos pénzügyi fejlesztési forrás ott fog megjelenni.
Mindaddig, amíg az Unióval a konzultáció le nem zárul az operatív programokról, addig természetesen lehetne papírokat teleírni szöveggel, de kevés lenne a hitele, akkor hitelesebb, hogyha rögtön mellé is tehető a fejlesztések forrása is. Ezért időben harmonizálni szeretnénk, és a nyár elején, közepén lezáruló operatív programok tervezése, illetve az akciótervek elkészülte jelentheti azt, hogy az első három esztendő fejlesztési forrásait is meg tudjuk tervezni (Pelczné dr. Gáll Ildikó: Ez egyáltalán nem így van! Előbb kellett volna!), tehát cselekvés, forrás, intézkedés egy időpontban jelenhet meg.
Az operatív programok tervezése megtörtént sokkal hamarabb, képviselő asszony, jelenleg zajlik az egyeztetése Brüsszellel, benne is van az operatív programokban, el kell olvasni (Pelczné dr. Gáll Ildikó: Én elolvastam!), és akkor utána majd nem tetszik ilyeneket bekiabálni. Egyébiránt meg nemcsak az operatív programok jelentik a program forrásait, hanem az állami költségvetés is minden esztendőben, és ez egy vezérfonalul szolgál minden esztendőben a költségvetés tervezéséhez is.
(23.00)
Összességében szeretném megköszönni a képviselőknek azt az időt és fáradságot, amelyet az előterjesztésre, annak elolvasására és megvitatására szántak, és azt az erőfeszítést, amellyel megkíséreltek létrehozni konszenzust a parlamenti patkó két oldalán. Ha nem is minden kérdésben, de jó néhány kérdésben ezt lehetett üdvözölni. Szeretném és bízom benne, hogy a részletes vita során ezeket a pontosító módosító indítványokat közösen meg tudjuk majd vitatni.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem