DR. JUHÁSZNÉ LÉVAI KATALIN
DR. JUHÁSZNÉ LÉVAI KATALIN
DR. JUHÁSZNÉ LÉVAI KATALIN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Anyaként, pedagógusként, közéleti szereplőként mindig nehezen tudom feldolgozni azt, hogy milyen mély társadalmi különbségek vannak, hisz munkánk során valamennyien nap mint nap tapasztaljuk ezeket a meglévő különbségeket. Különösen fájó ez akkor, amikor gyermekek körében kell tapasztalni a meglévő gondokat, problémákat.
Ugyanakkor szembesítenünk kell magunkat azokkal a kemény tényekkel, amelyeket szociológusok felméréseiből, statisztikai adatokból kell hogy tudomásul vegyünk, amikor a nemzeti stratégia feladatairól beszélünk. Nem mehetünk el a mellett a tény mellett, hogy 420 ezer gyermek él mélyszegénységben, hogy közel 800 ezer családban élnek a gyermekek úgy, hogy a nyugdíjminimum alatt jut egy főre a család jövedelme, hogy a gyermekek körében és a korosztálya körében a relatív szegénységi ráta meghaladja a népesség más korcsoportjainak a szegénységi rátáját, hogy a szegénység kockázata a kisgyermekes, többgyermekes családban vagy az egyszülős családban élő gyermekek esetében a legmagasabb - a roma gyermekek körében ez lényegesen magasabb. A jövedelmi szegénységben élő gyermekek helyzete nem tárható fel pusztán az őket nevelő háztartások alapján, vizsgálnunk kell azokat a körülményeket, az oktatást, a sport, a szabadidő eltöltését, a szolgáltatásokat, amelyeket igénybe vehet az adott településen. Vizsgálni kell azt, hogy a család számára milyen lehetőségek vannak arra, hogy akár egy ünnepet is úgy ünnepeljen meg, ahogy az elvárható egy normál társadalomban.
A gyermekszegénység többdimenziós jelenség. Dimenzióinak halmozódása hatványozottan veszélyezteti a gyermekek pszichoszociális fejlődését. Azt gondolom, ezek a tények keményen szembesítenek bennünket azzal a stratégiát vizsgálva, azon vitatkozva, hogy mi az a teendő, amelyet közös erővel minden politikai erő, szülők, pártok, civil szervezetek, helyi önkormányzatok, vállalkozók közösen meg tudnánk tenni annak érdekében, hogy a stratégia megvalósulásának a során érvényesüljön az a cél, hogy minden gyermeknek boldog gyermekkor adassék meg, hogy minden gyermek, bárhol éljen ebben az országban, annyi tudást szerezhessen meg az iskolában, hogy képes legyen a munkaerőpiacra bejutni, ott munkához jutni, hogy a családok képesek legyenek normális körülményeket teremteni saját maguk számára.
Sok minden történt a rendszerváltás óta ezen a területen. Számtalan támogatási formával, családtámogatási rendszerrel, természetbeni és egyéb más juttatásokkal kíséreltük meg segíteni és helyzetbe hozni a nehéz sorsú családokat és az azokban élő gyermekeket. Ugyanakkor azt gondolom, hogy a meglévő törvényi keretek tartalommal való megtöltése egy sokkal nagyobb és erőteljesebb társadalmi összefogást és aktivitást igényel.
(20.40)
Amikor a gyerekek sorsáról beszélünk - ahogyan eddig is tettem már -, nyilvánvalóan a családok sorsáról beszélünk, foglalkoznunk kell azzal, hogy hogyan tud a szülő munkába állni, hogyan tudjuk a foglalkoztatását segíteni, hogyan oldhatjuk meg a lakáshelyzetet, a jövedelmi viszonyaikat hogyan javíthatjuk, és a gyermekhez, a családhoz kapcsolódó szolgáltatásokat hogyan tudjuk javítani és növelni.
A vita során többször felvetődött az, hogy nagyon szépek azok a stratégiai célkitűzések és elhatározások, amelyeket a kormány elénk tárt az elkövetkezendő 25 évre, de vajon milyen források állnak ahhoz rendelkezésre, hogy ezeket a komplex programokat meg tudja valósítani egy-egy közösség.
Tettem egy kísérletet egy 2600 fős, többszörösen hátrányos helyzetben lévő településen, ahol 20 százalékon felül van a munkanélküliség, ahol az iskolában a gyermekek 60 százaléka roma gyermek, ahol kistérségi szinten van szociális szolgáltatás, gyermekvédelem és családvédelmi szolgáltatás, ahol nyolc civil szervezet működik, de megjelenik a gettósodás, hisz az egyik külsőségbe, ahol szőlőskertek és pajták voltak valamikor, kitelepültek a nagyvárosból a családok, 30-40 család, körülbelül 120 gyerek él néhány négyzetméteren ebben a térségben, mind járnak iskolába, itt megbeszéltük a pedagógusokkal, hogy hogyan és milyen forrásokból tudnánk mi egy komplex projektet kialakítani, és a következőkre jutottunk. Ha fel akarjuk mérni a szociológiai helyzetét ennek a településnek, akkor az OFA-tól és az NCA-tól tudunk pályázni. Ha a közösségi összefogást kívánjuk támogatni, hogy létrejöjjön a társadalmi összefogás feltételrendszere, szintén a Nemzeti Civil Alaphoz pályázhatunk egy közösségi tér kialakítására, ahol a szakemberek, a szülők közösen tudják a problémát megoldani.
Aztán a feltételrendszer létrehozására a nemzeti fejlesztési terv II-höz már most elő kell készülnünk arra, hogy a rendelkezésre álló forrásoknál különösen a zászlóshajó programok keretében az iskola korszerűsítésére, az óvodai férőhely bővítésére vagy éppen a rendelkezésre álló forrásokból egy integrált óvodai és bölcsődei férőhely kialakítására tudunk pályázni. Konkrétan tudunk pályázni a TIOP, illet a TÁMOP-nak a prioritásaiból, ahol az egyik helyen 21 milliárd forint áll rendelkezésre, a másik helyen pedig 12 milliárd forint/év, amely természetesen jelenti azoknak a munkaerő-piaci programoknak az elérhetőségét is, amellyel a gyermekek szüleit munkához tudjuk juttatni. A Start Plusz, a Start Extra már jelenleg is működik, és egyéb más munkaerő-piaci programok tartoznak ide.
120 milliárd forint áll rendelkezésre egy olyan integrált és komplex térségfejlesztési programhoz, amely adott esetben Bagamért mint a leghátrányosabb helyzetű kistérségben elhelyezkedő települést egyértelműen megilleti. Tehát a feltételrendszere sajnos megadatott ahhoz, hogy részt vehessen ebben a 120 milliárdos térségfejlesztési programban. Nagyon fontos, hogy az akadálymentesítésre a Gyermekesély programban is, a szegénység újratermelődésének megakadályozását célzó programra szintén tudunk a TÁMOP 5-ös prioritásától igényelni. Elsősorban a korai készségfejlesztésre, a megszületendő gyermek iskolás koráig, iskola, szabadidő és a különböző családszolgáltatásokra létre tud hozni ez a település olyan szolgáltatást, amely személyre szabottan tudja segíteni a családban élő gyermekeket.
Nagyon fontos is az is, hogy a ROP-ban, tehát a regionális operatív programokban régiónként 5 milliárd forint áll rendelkezésre, hogy az említett programokon túl a gyermekjóléti szolgáltatást, a családsegítést, az otthon közeli szolgáltatásokat, az infrastruktúra-fejlesztést, az alternatív napközbeni ellátást meg tudja oldani a település. Azt gondolom tehát, hogy szándék kérdése az, hogy képes-e egy település összefogni saját maga is annak érdekében, hogy segítse a saját környezetében élő, nehéz sorsú embereket. Erre vannak már most működő jó példák a magyar szociálpolitikában, gondolok itt az Élhetőbb faluért programra, amely már régen zajlik a szociális és családügyi minisztérium finanszírozásában, és újra meghirdetésre kerül. A Cserehát-program mint egy komplex fejlesztési program jó példát mutat és elöl járhat, vagy a biztos kezdet klubok hálózata, amelyet tovább bővíthetünk.
Engedjék meg, hogy felhívjam a figyelmet arra is, hogy az Új Magyarország vidékfejlesztési program azzal az integrált vidékfejlesztési szemléletével, amellyel az 1300 milliárd forintból, ami itt felhasználható, rendelkezésre áll, a helyi közösség, a vállalkozói kultúra, az innováció, az emberek képességét arra használni, hogy hatékonyan tudjanak helyben együttműködni és saját magukért tenni, azt gondolom, hogy mind-mind olyan forrásokat jelentenek természetesen a meglévő állami támogatások és normatív támogatások mellett, amely csak a mi felelősségünkön, aktív hozzáállásunkon múlik, hogy sikerrel tudjuk megvalósítani ezt a programot.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
