KORÓZS LAJOS
KORÓZS LAJOS
KORÓZS LAJOS (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Azért csak formálódik itt egyfajta konszenzus, még akkor is, hogyha nem is ellentmondunk egymásnak, de igyekszünk cizellálni, pontosítani egy-egy definíciót.
Abban a szerencsében van részem, hogy én annak idején ott voltam ennek a programnak az indításánál a Tudományos Akadémián közel egy évvel, másfél évvel ezelőtt. Ahogy Ferge Zsuzsa professzor asszonyt a parlament szociális bizottsága előtt hallgattuk, utalt arra, hogy több mint kétszáz szakember vett részt ennek a programnak a kidolgozásában, és való igaz, szinte itt minden felszólaló említette, hogy ne szűkítsük a gyermekszegénységre ezt a problémakört, és az egész programnak a lényegét valahol máshol ragadjuk meg.
Én ezzel többé-kevésbé egyet is értek, mert kevés a gyermekszegénység elleni küzdelem, itt a gyerekek esélyét kell megteremteni egy komplex fejlesztési programmal, a fejlesztésbe az intézményfejlesztéstől a humánerőforrás-fejlesztésig sok mindent beleértek. Az biztosan látszik, hogy ha csak a jövedelmi szegénységet kívánjuk csökkenteni - és erre nagyon sok kutatási példa van -, akkor tartós eredményeket nem érhetünk el, hiszen tudjuk jól: pénzt lehet adni, aztán majd meglátjuk, hogy egy hónap múlva van-e valamilyen értelme az egésznek.
Ha komplexen kezeljük ezt az egész problematikát, akkor persze, abban benne van a szülők munkahelyteremtésétől kezdve - utalt is rá a képviselő asszony is, a két héttel ezelőtti általános vitában is nagyon sokan, hogy ha nem a szülők foglalkoztatása van a központban, ez ugyanaz a problematika egyébként, mint a romatelep-felszámolási programban, hogy nem dózerolni és új házat építeni, hanem a benne élők anyagi egzisztenciájának megteremtése a munkán keresztül, ennek kell a középpontban lennie -, ezen túlmenően az alapellátás, a gyerek-alapellátás, a szakellátások fejlesztésén keresztül, a gyermekegészségügy fejlesztésén keresztül, a lakhatási feltételek javítása, megteremtése és még nagyon sok irányban elágazhat. Tehát ebben a komplexitásban kellene vizsgálni ezt az egész ügyet.
Az általános vita megkezdésénél, hogyha képviselőtársaim emlékeznek rá, én a végén valahol úgy fogalmaztam, hogy azoknak a rossz köröknek a megszakítása lenne a legeslegfontosabb feladat. Ha valaki rossz helyre született, akkor valószínűleg rossz iskolába fog járni.
(21.20)
Ha rossz iskolába jár, akkor nem szerez konvertálható tudást, és sorolhatnám - nem akarom magam megismételni. Tehát ezekbe a körökbe kell úgy belelépnünk, hogy megszakadjanak ezek a körök, mert ha ez átöröklődik, akkor az égvilágon semmit nem oldottunk meg évről évre.
Gyakorlatilag ez az esélyteremtés többek között egy olyan tudással való felvértezése a gyerekeknek, hogy ők később a munkaerőpiacon megállhassák a helyüket, gyakorlatilag konvertálható tudással ott találjanak maguknak saját egzisztenciát. Az adózó és a járulékfizető állampolgár ebből a szempontból, azt hiszem, nem kell magyarázni senkinek, hogy mennyire fontos - természetesen ugye a legális jövedelemre gondolok.
A szegénységcsapda elkerülése tekintetében - amit én a legfontosabbnak tartok - egy életre való felkészítést kell a középpontba helyezni, és nem egy ilyen passzív segélyezési programot kell elindítani, nem egy passzív védelem kell a gyerekek irányába, hanem abból az apropóból - amit az előbb említettem - megközelíteni az egészet, ahol a munkahelyteremtéstől az alapellátás, a szakellátás fejlesztésén keresztül az egészségügyig bezárólag hadrendbe kell állítani minden egyes intézkedést és intézményt.
Nagyon sokan említették, én magam is készültem szóba hozni, annál is inkább, mert abban a régióban, ahol én élek, már fent van a honlapon egy tervezet, amely a regionális operatív programok akcióterveinek a lebontását tartalmazza. Én egyáltalán nem látom ilyen borúsan ezt a helyzetet, mert én pontosan látom, hogy az északkelet-magyarországi régióban ebben az évben és a következő évben hány száz milliárd forint az a forrásmennyiség, amelyet lehet különböző pályázatokra az akcióterven keresztül fordítani. Ennek egy nagyon jelentős fejezete - elő is vettem magamnak - a pályázati konstrukciókban az óvodai és alapfokú nevelési-oktatási intézmények infrastruktúrájának fejlesztése. Meg is fogalmazza egzakt módon a fejlesztési tanács, hogy cél az óvodai nevelés és az alapfokú nevelés-oktatás minőségében és feltételrendszerében meglévő területi különbségek csökkentése, ezáltal az oktatás és nevelés hatékonyságának és minőségének javítása.
Azt hiszem, itt mindkét fejlesztésről szólni kell, a humánerőforrás-fejlesztésről és az intézményfejlesztésről is. Az előbbieknél a tárgyi feltételek megléte vagy hiánya alapvetően determinálja a sikerességünket. Nekem szent meggyőződésem, hogy a gyermekek napközbeni ellátását végző intézményeknek azon túlmenően, hogy ebben a programban kiemelt helyük van, szolgálniuk kell a szülők munkaerőpiacra való kerülését és a munkaerőpiacon való tartását. Megint oda kanyarodok vissza, hogy nem segélyekkel és egyszeri pénzbeli juttatásokkal kell a problémákat megoldani, hanem a tartós egzisztencia megteremtése a munkahelyen keresztül vezet.
Az óvodai férőhelyek hiánya beláthatatlan következményekkel járhat. A tudósok egyértelműen rávilágítottak arra, hogy a kisgyermekkorban, a korai gyermekkorban való fejlesztés mindennél nagyobb lehetőséget teremt később a gyerek munkaerőpiacra való kerülésének - már felnőtt korában természetesen -, mert sokkal, de sokkal többe kerül utólag bármiféle képzést, korrekciót, átképzést megcsinálni, mint a korai gyermekkorban helyzetbe hozni a gyereket. Ha nincs, mondjuk, óvodai férőhely egy településen vagy egy kistérségben, akkor egyértelmű, hogy lehetetlenné válik a gyerekek korai fejlesztése. Ha nincs korai felzárkóztatás, nincs az iskolai pályára való hatékony ráállítás, akkor hiába kerül be, már az első-második évben garantáltan sikertelenségre van ítélve, szinte garantáltan sikertelenségre van ítélve a gyerek, csak nagyon-nagyon kivételes tehetségű gyerekek azok, akik saját erejükből képesek magas színvonalon elvégezni az általános iskolát és középiskolába menni, szakmát tanulni vagy tovább, főiskolára, egyetemre kerülni. De itt nem a kivételes tehetségű gyerekekről van szó, hanem általában a gyerekekről, akik a szülői környezet, a lakókörnyezet és család hatására - amelyből jönnek - már hendikeppel indulnak, és akkor soha az életben nem fogják ezt a hendikepet legyőzni.
A másik: a humánerőforrás-fejlesztésnél mindenképp szóba kell hoznom, hogy a szakemberképzést, a folyamatos szakemberképzést nemcsak a gyermekek napközbeni ellátásánál, hanem a közösségi szolgáltatásoknál is folyamatosan, a fejlesztési pénzek egy jelentős részét erre a célra kell fordítani, a szakemberképzésre, a kortárs segítésre, a szakemberképzés mellett a most már munkában lévők továbbképzésére kell fordítani. Mert minden egyes nap újabb és újabb kihívásokat hoz elénk, amelyeknek csak akkor tudunk megfelelni, ha ott profi szakemberek vannak.
Gyenesei képviselőtársam említette a települési önkormányzatok felelősségét. Igen, én is azt gondolom, itt mi hozhatunk akármilyen határozatot, hozhatunk egy hosszú távú stratégiát, ha ezt a „végeken” - ezt természetesen idézőjelbe tettem - nem hallják meg, nem hallják meg a szociális szakemberek, nem hallják meg a települési önkormányzati képviselők, a polgármesterek, a jegyzők, a településen lévő kisebbségi vezetők. Ha ezeket nem hallják meg, akkor kudarcra van ítélve ez a program. Akkor tudunk igazán sikeresek lenni, ha e mellett a program mellett egy nemzeti összefogás van. Akkor tudunk sikeresek lenni, ha egy mozgalom tud beindulni e célok elérése érdekében.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokból.)
