MÉCS IMRE
MÉCS IMRE
MÉCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Rendkívül fontos javaslatot tárgyalunk, hiszen a matematikának nagyon szép kifejezése van arra, hogy valami létezésének van kritériuma, ez az egzisztenciakritérium vagy egzisztenciatétel. Szokták ezt bakafántosabban is mondani úgy, hogy szükséges, de nem elegendő feltétel. Úgy gondolom, egy társadalom létezésének egzisztenciafeltétele, hogy legyenek gyerekek, legyenek egészséges, jól képzett gyerekek, akik később felnőttekké válva továbbviszik a társadalmat. Ez a legfontosabb, amit el tudok képzelni. És végre megszületett egy stratégia, megszületett egy határozati javaslat, amely - ahogy hallottuk - 25 évre kíván előretekinteni. Ez nagyon jó dolog. Bár én akkor 99 éves lennék, de úgy gondolom, nagyon helyes, hogy ennyire előretekintünk, és nagyon fontos, hogy ezt a stratégiát közös akarattal hozzuk meg mindnyájan, hiszen ezt 2032-ig kellene - természetesen közben módosítva - végrehajtani.
A gyerekek léte, a gyerekek egészséges nevelése rendkívül fontos. Éppen ezért az alapoknál kell elindulnunk, a demokratikus államélet alapjairól, ezért nagyon örültem Révész Máriusz felvetésének, amely a magyar demokratikus rendszer egyik torzulására hívta fel a figyelmet, mégpedig arra, hogy a magyar lakosság mintegy 20 százalékának, egyötödének nincs képviselete ebben a Házban. Márpedig a demokratikus államélet során azok az érdekek érvényesülnek többé-kevésbé, amelyek választójogban teljesülnek meg. Akármilyen idős valaki, akármennyire nem termel már - hiszen korábban megtette ezt -, de ha van szavazati joga, akkor a pártoknak, a parlamentnek oda kell figyelni az ő voksára, ígérni kell, és meg kell tenni mindazt, amit kér. Ahogy Máriusz nagyon helyesen rámutatott, adott esetben egészen más lenne sok törvény és sok intézkedés, ha ez az artikuláció meglenne. Akkor biztos, hogy mindig valorizálták volna a családi pótlékot, akkor biztos - hogy a mostani kormánnyal kapcsolatban is kritikát gyakoroljak -, hogy sem a Sulinetnél, sem az adótörvényeknél, sem az adókedvezményeknél nem maradtak volna ki a nagycsaládosok, és figyelembe vették volna őket.
(22.40)
Hiszen nem mindegy, hogy valaki tíz gyereket nevel, négy gyereket nevel vagy szingliként él. Itt a szolidaritásról tetszett beszélni. A szolidaritást nem egy jobban kereső ötgyerekes család és egy kereset nélküli ötgyerekes család között kell nézni, mert ez szociális kérdés, hanem azt kell nézni, hogy egy öt gyereket nevelő család és egy egyedül élő ember, aki ugyanannyit keres, mint az a számítóközpont-vezető vagy akárki, aki jobban keres, de abban a pillanatban, amikor öttel vagy héttel elosztjuk a fizetését, kiderül, hogy nagyon alacsony szinten lesz.
Volt az a kitűnő gondolat, a Sulinet, és értékhatárt vezettünk be, hogyha valaki 4 millió forintot keres… Van egy hatgyerekes család, telefonált nekem, hogy ők már nem vehetnek a gyerekeiknek számítógépet, mert kiesnek ebből. Tehát ez egy álokoskodás, a szolidaritás a szinglik, az egyedül élők és a nagycsaládosok között kell hogy meglegyen. És nem mindegy, hogy hol nevelkednek azok a gyerekek. Itt minőségről is szó van, hiszen egy új társadalmat kell létrehoznunk, fel kell zárkóztatnunk a szegényeket. A gyermekszegénység ellen minden erővel küzdeni kell, ugyanakkor meg kell teremteni a termelőerőt, amely vinni fogja a társadalmat a hátán, amely kitűnő minőségű lesz, bocsánat, hogy ezt mondom.
Nem dughatjuk a fejünket a homokba. Nagyon jó, hogy ez megszületett, de kevés. Itt az egész magyar gyermektársadalomról és a jövő társadalmáról van szó. Együtt fog élni nagy számú gyermekem és remélem, még nagyobb számú unokám a cigány gyerekekkel, a szegény sorsú gyerekekkel. Együtt kell továbbvinniük a magyar kultúrát, a saját nemzetiségi kultúrájukat, és együtt kell a lehető legjobban megélni önmagukat itt, Európában. Ez mind attól függ, hogy most mit adunk a gyerekeseknek. És bizony minden kormányzat szükségszerűen a választási aritmetika alapján csak azokra gondolhat, akik választanak. Mert ha nem ezt teszi, megbukik. Nem tudja továbbvinni.
Most is aggódunk azért, hogy meg tudjuk csinálni a reformokat, és jól tudjuk megcsinálni. Tehát ez nagyon fontos, hogy megoldjuk a gyerekek politikai artikulációját a Magyar Országgyűlésben, és meglegyen a kellő súlyú érdekképviseletük. Ezt a gondolatot felvetettem a kerekasztalon, Habsburg Ottó barátom előtt jóval, és tíz évvel ezelőtt, amikor az új alkotmány szabályozási elveit hoztuk létre, amiből sajnos nem lett semmi, és emiatt is lelkiismeret-furdalásunk lehet mindnyájunknak, akik akkor itt voltunk, akkor is felvetettem, hogy igenis a gyermekeknek is legyen választójoguk. A magyar alkotmány alkotmányos alapelvként írja elő, hogy a választójog általános, egyetemes. Hát hol egyetemes? Kétmillió, nem tudom, 64 ezer gyereknek nincs artikulációja ebben a Házban.
A jogászok közül a legtöbb tanársegéd módjára gondolkodik. Milyen a tanársegéd? Mármint a hipotetikus tanársegéd? Azt tanítja, amit az előző években tanult az egyetemen. De jól tudjuk, hogy azok csak az alapok. Minden, ami érdekes, az egyetem után következik, és meghaladja mindig azt, amit tanultunk az iskolában. Ugyanígy a jogászoknak nehéz ezt felfogniuk, de meg kell találniuk a megoldást. Hadd mondjam el, hogy nem először kerülök ilyen helyzetbe. 1980-ban az ország vezetőinek mint ellenség és ellenzéki levelet írtam alkotmánybíróság felállítása érdekében. Nem volt olyan józan jogász, aki ilyet megtett volna. Én, az ellenzéki megtettem ezt, és a legtöbb helyről választ kaptam. És két év múlva egy pszeudo, nem alkotmánybíróság, de alkotmányjogi tanács létrejött, és pár év múlva megérhettem azt, hogy még az előző rendszer utolsó parlamentje felállította az Alkotmánybíróságot, és Európának az egyik legjobb statútumú Alkotmánybírósága, amelynek ugyan még mindig nem hoztuk rendbe a szénáját, de ez megint a mi hibánk, a mi bűnünk. Azért mondom, hogy ezt az alkotmányos szerkezetet rendbe kell hozni.
Vészesen fogy az időm, de más dolgot is szeretnék felvetni. Mint gyakorló apa azt tapasztaltam, hogy hihetetlenül nehéz az anyáknak vagy adott esetben az apáknak, akik otthon nevelik a gyereküket, 35-40 éves korukban, mire felcseperednek a gyerekek, amikor visszamehetnének a társadalmi munkába, hihetetlenül nehéz visszamenniük. Igenis, be kell vennünk azt, hogy meg kell a kereteit alkotni annak, hogy egy 35-40 éves nő ereje teljében, tapasztalatok teljében ne visszatérhessen, hanem egy másodkarriert futhasson be. Még akkor fiatal, még van 20-30 éve, ennek a kereteit meg kell teremteni, mert ezzel segítjük valójában a gyermekek jobb sorát.
Köszönöm szépen.
