ELNÖK (dr. Világosi Gábor)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (dr. Világosi Gábor)
ELNÖK (dr. Világosi Gábor): Most soron következik a szabálysértési jogsegélyről szóló törvényjavaslathoz érkezett módosító javaslatokról történő határozathozatal. Az előterjesztést T/2593. számon, a bizottságok együttes ajánlását pedig T/2593/13. számon kapták kézhez. Emlékeztetem önöket, hogy az államtitkári válasz a részletes vitát követően már elhangzott, így most a határozathozatalok következnek.
Tisztelt Országgyűlés! Tájékoztatom önöket továbbá, hogy az előterjesztő az ajánlás 1. és 6. pontjait támogatja. Az ezekről szóló előterjesztői tájékoztatást valamennyi frakció megkapta.
Most a támogatott módosító javaslatok határozathozatala következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e az előterjesztő által támogatott pontokat. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a támogatott módosító javaslatokat 203 igen szavazattal, 125 nem szavazat ellenében és tartózkodás nélkül elfogadta.
A további benyújtott módosító javaslatok megkapták a szükséges bizottsági támogatást, és a támogatott javaslatok elfogadása után is lehet róluk határozni.
Az ajánlás 2. pontjában Rubovszky György a 14. § (2) bekezdésének kiegészítését kezdeményezi tájékoztatási kötelezettség előírásával. Az emberi jogi bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 122 igen szavazattal, 204 nem szavazat ellenében és tartózkodás nélkül nem fogadta el.
(17.10)
Az ajánlás 3. pontjában Hende Csaba a III. fejezetben a „távbeszélő készülék” szófordulatot a „telefon” szóval kívánja helyettesíteni. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 138 igen szavazattal, 190 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Az ajánlás 4. pontjában Szép Béla, valamint Rubovszky György a 34. § (3) bekezdés b) pontjában a határozat végrehajtása átadásának egyik feltételében javasolnak módosítást. Az alkotmányügyi bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 321 igen szavazattal, 9 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.
Az ajánlás 5. pontjában Hende Csaba a 34. § (3) bekezdésében a határozat végrehajtása átadásának további feltételét terjeszti elő. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 137 igen szavazattal, 191 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Az ajánlás 7. pontjában Hende Csaba a melléklet 14. pontjának nyelvtani módosítását kezdeményezi. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 140 igen szavazattal, 189 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Tisztelt Országgyűlés! Határozathozatalunk végére értünk. Megkérdezem, van-e valakinek tudomása olyan módosító javaslatról, amelyről kellett volna, de mégsem szavaztunk. (Nem érkezik jelzés.) Jelentkezőt nem látok.
Tisztelt Országgyűlés! A zárószavazásra következő ülésünkön kerül sor.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem