DR. SZILVÁSY GYÖRGY

Teljes szövegű keresés

DR. SZILVÁSY GYÖRGY
DR. SZILVÁSY GYÖRGY, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Akkor ismertetném a tényeket Demeter képviselő úr legújabb csúsztatáscsomagjával kapcsolatosan.
1. A szóban forgó alapítvánnyal a Nemzetbiztonsági Hivatalnak semmilyen kapcsolata nincs - sem fedett, sem fedetlen -, nem is volt. Az a gyanú, amit Demeter képviselő úr a hét végi sajtótájékoztatóján megfogalmazott, vagyis hogy az alapítvány talán az NBH fedőszerve lehet, minden valóságalapot nélkülöz.
2. Ami a képviselő úr két felvonásban előadott csúsztatássorozatát illeti, az általa említett engedélyezési eljárást illeti, ennek szabályai nem változtak az ő minisztersége óta - 1997-ben léptek egyébként hatályba. Az illetékes nemzetbiztonsági tiszt - ahogy ez kötelező - részvételét az erre illetékes parancsnoknak jelentette be, aki ezt tudomásul vette - nem engedélyezte, mert az alkotmányos alapjogok ezt nem teszik lehetővé. Az eljárás mindenben megfelelt az 1997-ben kelt tárca nélküli miniszteri rendelet előírásainak úgy, ahogy ez Demeter képviselő úr minisztersége idején is történt, amikor is, csak emlékeztetném, 31 - nem egy - hasonló esetben adtak engedélyt gazdasági társaságban vagy alapítványban való részvételre.
3. Ami az egy - nem több - aktív nemzetbiztonsági tiszt, illetve a volt NBH-s nyugdíjas kérdését illeti, ők saját kezdeményezésükre vettek részt a kiemelten közhasznú karitatív szervezet tevékenységében, saját kezdeményezésükre, természetesen magánemberként saját felelősségükre. Ha éppen vádolnák őket valamivel, akkor magánemberként kellene szembenézniük ezekkel a vádakkal.
4. A hivatkozott alapítvány kuratóriumi elnöke és néhány más személy ügyében indított büntetőeljárás nem érinti az NBH egyetlen aktív vagy nyugalmazott dolgozóját sem. Őket nem vádolja senki semmivel.
Ezek tehát a tények, tisztelt Ház, az üggyel kapcsolatban. (Taps az MSZP soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem