DR. HORVÁTH ÁGNES

Teljes szövegű keresés

DR. HORVÁTH ÁGNES
DR. HORVÁTH ÁGNES egészségügyi miniszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Gondolom, nehéz elismerni, de azért mégiscsak - legalább így szűk körben - a vizitdíj bevezetése gyakorlatilag zökkenőmentesen zajlott le. Mindenfélefajta gond nélkül megszokták, megtanulták mind a betegek, mind az orvosok, mind a szakdolgozók a vizitdíj szabályait, és nagyon kiválóan alkalmazzák.
Valóban megszűnt 16 ezer aktív kórházi ágy, ezek nagy része azonban üresen állt; üresen állt, vagy legfeljebb olyan betegeket kezeltek rajtuk, ahol egyáltalán nem volt indokolt a kórházi ellátás. A jelenlegi rendszerben is legalább 10-12 százaléknyi tartalékágy van, olyan ágy, amelyre nincs szükség a biztonságos ellátáshoz.
A feladatok átvétele valóban nem működik egyik napról a másikra, de azt hiszem, hogy reálisan egyikünk sem képzelte azt, hogy március 31-én éjfélkor lehúznak egy függönyt, és április 1-jén 0 óra 0 perc 0,1 másodperckor egyszer csak egy teljesen új függöny jön fel. Nem, ez egy átmenet, amelynek végbe kell mennie, amit segít egy 7,5 milliárd forintos pályázat, amire az intézmények április 27-éig pályázhatnak, illetve a megállapodások, amelyek létrejönnek a fenntartók között. Zajlik az átalakítás. Nagyon sok helyen valóban elindult már a strukturális átalakítás is.
A képviselő úr megkérdezte a beutalási rendet. A beutalási rendnél az, hogy a területi ellátási kötelezettségtől eltérő kórháznak vissza kell jeleznie, hogy fogadja-e a beteget, egyetlenegy valakinek jelent garanciát, ez pedig nem más, mint a beteg. Ne tegyük ki annak a beteget, hogy odamegy egy kórházba, amely azt mondja, hogy nem tudja őt fogadni; hogy odamegy egy kórházba, amely azt mondja, hogy nem ma, hanem majd három hónap múlva fogadom önt. Miért ne működhetne ez előre? Miért ne jelezhetne előre vissza a kórház?
Tehát a jogszabály a gyakorlati lehetőségét adja meg, hogy a betegek ellátása valóban biztonságosabb és a beteg számára garantált és kényelmes legyen.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem