DR. CSAPODY MIKLÓS
DR. CSAPODY MIKLÓS
DR. CSAPODY MIKLÓS (MDF): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Úr! Nemrég közös emléktáblát állítottak (Általános zaj. - Az elnök csenget.) Szegeden Buday György fametszőnek és Hont Ferenc rendezőnek. Szeged egyik díszpolgára, Péter László irodalomtörténész tiltakozása után a sajtóból tudjuk, botrány lett az ügyből, mégpedig jókora, és joggal.
Buday és Hont, mindketten a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának tagjai voltak, ám útjaik hamar elváltak egymástól. Buday Angliában vált méltán világhírűvé, Hont pedig itthon töltött be művészeti kulcspozíciókat a Rákosi- és a Kádár-rendszer szolgálatában.
Buday Szeged első díszpolgára lett még ’90-ben, Hontról pedig nemcsak utcát neveztek el, de emléktáblája is van a Dóm téren. Domborműve most már Pázmány és Székely Bertalan szobrai közé került a püspöki palota oldalába, mint a Szegedi Szabadtéri Játékok megalapítójáé. Ez utóbbi csak azért kínos, mert nem igaz. A játékokat nem ő, hanem Juhász Gyula javasolta ’926-ban. Erre indítványozta gróf Klebelsberg Kunó ’29-ben, hogy a Margitszigeten és a szegedi Dóm téren rendezzenek szabadtéri előadásokat. Az is kínos, hogy éppen Hont volt az, aki ’33-ban épp a Dóm teret egyáltalában nem tartotta alkalmasnak előadásokra, erre többek között az újszegedi sportpályát javasolta. És az első rendező sem ő volt, hanem Hevesi Sándor. Ezek a tények.
Nem lett volna baj, ha centenáriumán a szegedi szülőházán kapott volna egy emléktáblát pályakezdetének valódi érdemeiért. De az, hogy a Pantheonban, a nemzet legnagyobbjainak oszlopcsarnokában kaphatott helyet, szégyen és gyalázat.
Miért? Mert ehhez nem lehet elég, hogy ’45 előtt, amint azt Illyés Gyula írta, „előkelő ifjak kommunisták lesznek…”, miként Hont is.
Nem lehet elég, hogy munkaszolgálatosként átszökött a Vörös Hadsereghez, s velük tért haza.
Nem lehet elég, hogy ’45-től ’49-ig a Színház- és Filmművészeti Főiskola főigazgatója és a Madách Színház igazgatója volt, ’48-49-ben a filmgyár művészeti vezetője lett, ’50-51-ben az Ifjúsági Színház igazgatója, ’51-52-ben pedig a Madách rendezője.
Nem lehet elég, hogy intrikáival hozzájárulhatott Balázs Béla halálához.
És nem lehet elég - mi több, szégyenteljes -, hogy 1957-ben Kádár János forradalmi munkás-paraszt kormányában a Tájékoztatási Hivatal elnökeként vállalta a lázadó írók és művészek kemény kézzel való megfegyelmezését.
Tisztelt Miniszter Úr! Mindez sohasem jelenthet olyan érdemet, hogy egy elvakult sztálinista, Rákosi és Kádár János kiszolgálója a nemzet nagyjai közé kerülhessen 2007-ben. Márpedig ez történt.
Tudom természetesen, hogy egy önkormányzat annak és ott állít emléket, akinek és ahol jónak látja közgyűlési döntés alapján, természetszerűen betartva a törvényeket. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Ezért csupán azt kérdezem, mi a kulturális tárca véleménye…
