DR. HILLER ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. HILLER ISTVÁN
DR. HILLER ISTVÁN oktatási és kulturális miniszter: Elnök Asszony! Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Az érettségi vizsga megszervezése és sikeres megvalósítása érdekében 2007. január 10-étől működtetjük azt a bizottságot, grémiumot, amelyben a minisztérium érettségi vizsgában érintett területei mellett állandó jelleggel részt vesz a Gimnáziumok Országos Szövetségének elnöke, az Országos Köznevelési Tanács, az Országos Kisebbségi Bizottság elnöke, valamint a Magyar Szakképzési Társaság főtitkára is, hogy folyamatos párbeszéd működhessen az érettségi szervezésében közreműködő szereplők között. Ennek a bizottságnak a vezetője a szakterület államtitkára. A bizottság létrehozásáról, feladatairól és összetételéről nemcsak a parlamenti képviselők, hanem a legszélesebb nyilvánosság is tájékoztatást kapott, hiszen erről részletesen sajtótájékoztató keretében számoltunk be még januárban.
A felvételi rendszerrel kapcsolatban a második kérdésére tájékoztatom a képviselő asszonyt, hogy az új felsőoktatási törvény hatálybalépését követően elfogadott kormányrendelet alapján a 2007-es felvételi eljárás során még marad a 120+24 pontos rendszer, 2008-tól a pontozási rendszer megváltozik: új, 400+80-as rendszer lép hatályba, amely a jelentkezők differenciáltabb rangsorolását teszi majd lehetővé. Előtte minden ezzel kapcsolatos véleményt megvizsgáltunk, erre a döntésre jutottunk, ezt utána a kormány elé vittem, a kormányhatározat azóta már több héttel ezelőtt megjelent.
A harmadik: a vizsga iskolai és központi szervezését a kétszintű érettségi informatikai rendszerszoftver támogatja. Ez a szoftver a magyar közoktatás történetében először tette lehetővé az érettségi vizsgateljesítmények országos és helyi szintű elemzését, közvetlenül a vizsgák után. Ebben az évben igyekszünk minimálisra csökkenteni annak lehetőségét, hogy az emelt szintű érettségin a vizsgáztató tanár a vizsgázó saját tanára legyen.
Az idei érettségi teljes költségvetésével kapcsolatban értelemszerűen még nem rendelkezhetünk végleges pénzügyi adatokkal, a lebonyolítás után teljeskörűen szívesen tájékoztatom önt is, a közvéleményt is.
(A jegyzői székben Béki Gabriellát Nyakó István váltja fel.)
Az emelt szintű vizsgák száma és aránya is csökken a tavalyi 46 ezer vizsgáról 38 ezer vizsgára. 2006-ban középszinten 177 vizsgatárgy esetében kellett vizsgát szervezni, ez 2007-ben 189-re nő, alkotmányos jogot kell ugyanis betartani; így például van olyan vizsgázó, aki testnevelésből angolul kíván érettségi vizsgát tenni vagy történelemből törökül, ezért tehát 189 a vizsgatárgyak száma.
Végezetül: szakmai vita van közöttünk, képviselő asszony, amely a kismamáknak juttatott többletpontok kérdésére vonatkozik. Mi ezt támogatjuk, képviselő asszony. Illetve a KDNP felvetését megvizsgáltuk, azonban azt a javaslatot, amelyet ön az előbb is megismételt, tudniillik hogy e fölött a létszám fölött pluszkeretet létesítsünk, nem tudom támogatni. Ezzel bizonytalan létszámú, előnyben részesítendő jelentkezők létszámára alapozva hoznánk meg a döntést a keretről. A vita tehát fennáll közöttünk.
Interpellációjának stílusát, kérdései világosságát köszönöm, próbáltam a legérthetőbben, a legvilágosabban, még akkor is, ha vita van közöttünk, válaszolni önnek (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), kérem ezért annak elfogadását.
Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem