DR. HORVÁTH ÁGNES

Teljes szövegű keresés

DR. HORVÁTH ÁGNES
DR. HORVÁTH ÁGNES egészségügyi miniszter: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Hallgattam az ön kérdéseit, és közben elgondolkoztam, hogy mintha nem is ugyanarról beszélnénk, pedig annyiszor elismételtem már, de akkor még egyszer: területi ellátási kötelezettséget határozott meg a kormány, nem beutalási rendet. Ez azt jelenti, hogy nem azt mondtuk meg, hogy hová kell utalni a betegeket, hanem azt, hogy ki az, aki köteles fogadni őket. A kettő között nagyon nagy a különbség, egyszerűen nem értem, hogy miért nem értik.
Aztán azt sem értem, hogy miért nem értik, hogy a kórházak finanszírozása átlagosan, az egy ágyra jutó finanszírozás 20 százalékkal javult. Ebben benne van egyrészt a súlyszám emelése, másrészt benne van az oda osztott többletvolumen, harmadrészt benne van a kórházaknak jutó többletfinanszírozás, akár járóbeteg-szakellátásra. Nem értem, ezek után miről beszélünk, milyen csődről. Úgy hangzik, amiről ön beszél, mintha itt most keletkezett volna, tegnapról mára. Nincs ilyen érzésük? Mert nekem igen.
Hallhattunk az elbocsátásokról. Megint elmondanám, és nagyon sokadszor, és itt van a személyügyi államtitkár úr, akinek ezúton is köszönöm a segítségét; az egészségügy az első olyan ágazat a rendszerváltás óta, amelyben egy komplett politikai kormányzati lépés történt arra, hogy az egészségügyből elbocsátottak benne maradjanak az egészségügyben, a magyar egészségügyben, a magyar betegeket gyógyítsák. Ne azt támogassuk, hogy Budapesten legyen még több orvos, de támogassuk azt, hogy azokban a kórházakban, ahol nincs elég orvos, ott legyen, menjenek oda. Ezt direkt támogatásokkal támogatjuk.
Ellátatlan betegek, képviselő úr, nem lesznek. Hiszen olyan sokszor elmondtam már, hogy az ellátások 30 százaléka indokolatlan. Amit viszont szeretnénk, hogy valóban ne legyen: olyan betegek, akiket kórházban látnak el járóbeteg-szakellátás helyett. Folytathatnám még sokáig, de azt hiszem, még marad rá egy percem.
Köszönöm. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)
(15.20)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem