ALEXA GYÖRGY

Teljes szövegű keresés

ALEXA GYÖRGY
ALEXA GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Nagy öröm és nagy megkönnyebbülés, hogy ilyenkor már különösebb nézőközönség nem övezi a Ház munkáját, mert azt gondolom, az átlag állampolgár valahogy ezt minősítené, hogy egy olyan dologban, amelyben egyetértünk, miért vitatkozunk immár fél órája. (Derültség.) Én csak örömmel azt szeretném bejelenteni, hogy az ellenzéki képviselőtársaim által benyújtott, a dohányáruk értékesítésével kapcsolatos javaslatot a magam részéről támogatom, sőt - és örülök, hogy ez más hozzászólásokban is felbukkant -, miután úgy gondoltuk, hogy az alkohol értékesítése kapcsán hasonló súlyos problémák vannak, Mesterházy képviselőtársammal beadtunk egy módosítót, ami az alkoholtermékekre is kiterjed.
S anélkül, hogy kisebbíteném a dohányzással kapcsolatos javaslatot, azért azt hadd mondjam el, hogy az elmúlt években, amióta a cigaretta értékesítési haszna drasztikusan megváltozott, igazából a dohányértékesítés kiegészítő tevékenységet jelent a vegyesboltok kínálatától kezdve a szórakozóhelyekig, sőt igen sok szórakozóhely azóta nemigen fárad cigarettaértékesítéssel.
Ugyanakkor az ifjúsági szórakozóhelyek bevételének jelentős részét az alkohol értékesítése adja. Azt mondanám, és ezért jó volt ezt a statisztikát hallani, hogy valószínűleg sokszorosa értékben és mennyiségben is az alkohol, amit az ifjúsági szórakozóhelyeken kiskorúak számára értékesítenek, mint a dohánytermék. Szeretném önöket tájékoztatni, hogy a fogyasztóvédelmi eseti bizottság foglalkozott ezzel a javaslattal. Eseti bizottságként hasonló módon állást nem foglalhatott, mint ahogy az állandó bizottságok, de egy állásfoglalásba foglaltuk megerősítésünket és támogatásunkat.
Azt gondolom, itt Gógl képviselőtársam a többmenetes küzdelmet mondta. Az teljesen természetes, hogy olyan, a népi gondolkodásban mélyen gyökerező káros szokásokkal szemben, legyen bár a dohányzás, legyen az alkoholfogyasztás, de akár legyen a mértéktelen étkezési szokások, azokkal egy menetben leszámolni nem lehet. Az is kétségtelen, hogy itt súlyos gazdasági érdekek álltak, állnak ezeknek a termékeknek a forgalmazása mögött, amelyek érdekeiknek megfelelően nehezen vonulnak vissza a korábban megszerzett frontokról, bár ebben a háborúban itt, Magyarországon is sikerült bizonyos sikereket elérni.
(18.10)
Én ugyan teljesen egyetértek Tóth Károly képviselőtársammal abban, hogy őszintén remélem, az egyre jobban fogyó dohányosok, olyanok például, mint én, azért ha bűncselekményt nem követnek el, mégiscsak emberszámba kellene őket is venni. Én ezzel a mentalitással egyetértek, de azt gondolom, hogy valóban korszerűtlen és káros szokásnak adózunk, és saját életvitelünk szempontjából is azt tesszük jól, ha minél előbb föladjuk.
Úgy gondolom - elhangzott ez is a vitában -, nem baj, hogy ugyanakkor ez a javaslat ad mozgásteret, rugalmasságot a fogyasztóvédelmi hatóságnak. Hiszen ha végiggondoljuk, mondjuk, egy kistelepülés kis közértjében egy ilyen elkövetett eset, amely az ottani ellátásban okozhat akár zavarokat, egy picit más, mint az előbb említett ifjúsági szórakozóhelyes probléma.
Itt a hatóságnak lesz arra joga, hogy közvetlen tapasztalata alapján megfelelő mérlegelési lehetőséget nyújtson. Ez talán azoknak az érdekvédelmi szövetségeknek is pozitív lehet, akik meg kell hogy mondjam, úgy érzékelem, hogy nagy örömmel nem szemlélik ezt a javaslatot, hiszen további szigorításnak, további nehezítésnek élik meg.
Az is fölmerült, hogy érdemes-e most hozzányúlni ehhez a szeletéhez a büntetési tételek és a büntetési módok dolgában. A fogyasztóvédelmi eseti bizottság jelentésében akarja megtenni rendszemléletű javaslatait ezzel kapcsolatban, és én magam is úgy gondolom, hogy általában rendszerben kéne gondolkodni, nehogy elkövessük azt a hibát, hogy egy bizonyos területen eltúlzott szigort alkalmazunk, és ez egybevetve más területekkel, kicsit nevetséges különbségeket adna.
De ezt mégiscsak kivételnek érzem ennek a két terméknek a forgalmazása esetén. Annál is inkább, mert - maradva a többmenetes hasonlatnál - ez már nem az első menet. Magyarul az ilyen termékek értékesítésével foglalkozók már igen jól tudhatják, hogy ebben azért a törvényi tendencia merrefelé halad, és ha még ennek ellenére is - én is tudom, hogy ennek ellenére is - sűrűn előfordul, hogy a jelenlegi jogszabályok megsértése megesik, helyenként napi gyakorlatként fordul elő, akkor vessenek számot ennek a következményeivel.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem