BÓKAY ENDRE
BÓKAY ENDRE
BÓKAY ENDRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Mi a célja ennek a módosításnak, ami elénk került? Elsősorban az, hogy a fiatalokat meggátolja abban, hogy dohánytermékekhez jussanak, tehát tulajdonképpen rászokjanak a dohányzásra. A magam részéről rendkívüli módon támogatom azt, hogy ezt kiterjesszük a szeszesitalokra is, hiszen mint előttem Alexa György képviselőtársam említette, a szeszesitalok forgalmazásából jóval nagyobb összegre számíthatnak ezek a boltok, a kereskedelmi cégek, és ennek a káros hatása semmivel sem kisebb, mint maga a dohányzás.
Érdemes lenne felmérni - az előttem szólók többen fölvetették -, hogy többféle törvényi összefüggése van a fogyasztás korlátozásának. Az egyik volt a cigaretta reklámozására vonatkozó, a másik, amikor a dobozokra felírják, hogy a dohányzás halált okozhat, és súlyosan károsítja az egészséget; illetve a dohányzásra kijelölt helyekkel rendezi a dohányzók és nemdohányzók közötti viszonyt, amit az előbb hallottunk is a vitában; mindezek a korlátozások, szabályozások milyen mértékben csökkentették a társadalom dohányzását; mennyivel lett kevesebb a dohányzók száma? Meg lehetne nézni azt is, hogy egyes fiatalkorú nemzedékek ahogy egymást követik, felmérni, hogy akár 5-10 évvel ezelőtt bizonyos korosztályban mennyire volt elterjedt a dohányzás, és ez milyen mértékben változott; változott-e ez a dohányzási szokás azzal, hogy mondjuk, más káros szenvedélyek - a drogfogyasztásra gondolok - elterjedését esetleg kiegyensúlyozta. Nagyon lényegesnek tartom a magam részéről azt is, hogy érdemes lenne megnéznünk egy ilyen módosítás előterjesztése során, hogy akik leszoktak a dohányzásról, milyen okok miatt hagyták abba. És feltehetően, azért, mert itt idősebb nemzedékről lehet szó, rátérnék egy másik gondolatra is, hogy érdemes arra figyelünk, hogy a dohányzás és az alkoholfogyasztási szokások milyen okok miatt alakulnak ki.
Elsősorban azt mondhatjuk, hogy ennek társadalmi háttere van, tehát az életvitelt sok esetben családi örökségnek, nagyon káros családi örökségnek is tekinthetjük, hiszen a szülők ilyesfajta viselkedése mintát szolgáltat a gyerekek számára, ezért számunkra igen fontos lenne az a kérdés, hogy hány szülő, hány idősebb ember szokott le a dohányzásról, hagyott föl ezzel a szokásával.
A másik jelentős mozzanat ebben a korcsoportok szerepe, hiszen tudjuk, hogy egy-egy kamasztársasághoz való tartozásnak az egyik feltétele - gyakran sajnos negatív feltétele -, amikor a fiatalok úgy vesznek be maguk közé valakit, akik a dohányzásban és az alkoholfogyasztásban együttesen - mint egy titkos akcióban - részt vesznek, így ezzel gyakorlatilag a csoport tagjaivá válnak. Erre azért szeretném fölhívni a figyelmet, mert amikor ezt a törvényt módosítjuk, akkor nem nyugodhatunk meg azzal, hogy most tettünk valami pluszt, megoldottunk valami gondot - ha kis mértékben is -, hiszen az igazi gyökerek nem ott léteznek, hogy lehet vagy nem lehet venni szabadon, illetve a vásárlásnak milyen következményei vannak, hanem az igazi okok valahol a társadalmi mindennapjainkban gyökereznek, és érdemes erre figyelnünk.
Természetesen ez nem azt jelenti, hogy ezeket a törvényi tiltásokat, korlátozásokat nem kellene bevezetnünk, csak érdemes lenne összefüggésekben szemlélnünk ezt, hogy egy-egy ilyen bevezetett korlátozásnak milyen következményei vannak, és ennek hatására hogyan tudjuk szabályozni, hogyan tudjuk visszaszorítani főleg a fiatalok dohányzását.
Arra is felhívnám a figyelmet, hogy a fejlettebb társadalmi közegekben - főleg Európa gazdagabb országaiban - erősen visszaszorult például a dohányzás; és milyen okai voltak ennek, tehát milyen más életmodellt tudtak bemutatni a fiatalok számára. Érdemes lenne ezt is idehozni ilyen esetekben, és azt mondani, hogy ennek az elterjesztése mit jelenthet a számunkra.
Két képviselőtársunk felszólalása során említette; engedjék meg, hogy idézzem Béki Gabriellát, aki úgy említette - ha jól emlékszem rá -, hogy 21 milliárd forint a költségvetés éves bevétele a dohánytermékek forgalmazása kapcsán, ugyanakkor Gógl Árpád hozzászólásában azt említette, hogy közel 300 milliárd ugyanakkor, amit a másik oldalon kifizet a társadalom. Gondolom, itt komplex dologról lehet szó, tehát a gyógyítástól kezdve rengeteg minden mással kapcsolatos. Ha csak ezt nézzük, akkor már érdemes lenne figyelnünk arra, hogy itt a költségek, kiadások-bevételek között milyen aránytalanságok vannak.
Nem tudom ellenőrizni az információkat. Feltételezem mindkét szakemberről, hogy pontosak ezek. Óriásiak a különbségek, tizenötszörös különbségről van szó, tehát szerintem ez szinte tarthatatlan.
Végezetül még egy gondolatra szeretném felhívni a figyelmet. Most, amikor az ország hangos az egészségügyi reformtól - kórház-átalakításoktól és egyebektől -, egyről nem beszélünk, amiről nagyon fontos lenne: arról, hogy az egyén felelős a saját egészségéért, saját életmódjáért. Tehát ezt a felelősséget nem adhatja át a közösségnek, nem adhatja át a társadalomnak. És aki a dohányzással kezd, és a dohányzásra valamilyen mértékben rászokik, nyilván ebben az esetben felelős, és valahol többe kerül a társadalom számára, más társadalmi közegekben ilyen értelemben ezt már a munkáltatók is büntetik.
Természetesen a gyerekek és a fiatalkorúak esetében ezt a felelősséget nem kérhetjük ilyen módon számon, ott elsősorban nekünk kell ezt megoldani. Egyetértek azzal, hogy a szabályozásnak, a szankciónak mindig sokkal súlyosabbnak kell lennie, és ezek a következmények, hogy megakadályozzuk ennek elterjedését, itt valószínűleg fajsúlyosabbak, mint a másik esetben, amikor már a dohányzásról való leszokásról beszélhetünk.
Úgyhogy a magam részéről azt javaslom, hogy ezt a törvénymódosítást tegyük meg, de egyúttal azt kérem a parlamenttől, hogy ne fejezzük be a gondolkodást itt - és ne fejezzük be! -, és egyetértek, hogy ez egy 15 menetes meccs lesz. Azt javaslom, hogy minél hamarabb kerüljenek a következő menetek is így terítékre, és minél inkább próbáljuk meg, hiszen ez a mi érdekünk, hogy a dohányzást visszaszorítsuk.
Köszönöm szépen. (Taps.)
