HALÁSZ JÁNOS

Teljes szövegű keresés

HALÁSZ JÁNOS
HALÁSZ JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Tóth Károly Képviselő Úr! Tudja, mégiscsak a dohányzók-nemdohányzók oldaláról kellene ehhez a kérdéshez közelíteni, és legyen kedves, ne ecsetelje azt, amit nem tud pontosan, hogy én személy szerint hogyan utazom és mint. De ha már ezt ön szóba hozta, ami jellemző az ön stílusára - jegyzem meg - és az ügyekhez való hozzáállására, szeretném elmondani önnek, hogy én speciel ma is arra készülök, hogy a hetes IC-re felülök, és hazamegyek Debrecenbe. Képzelje el, azon az IC-n is a 20-as kocsi - messziről elkerülöm - a dohányzásra kijelölt kocsi. Itt még van 20-as kocsi Kóka úr jóindulatának köszönhetően, vagy lehet, hogy valami másnak. De legyen már kedves, ne erről beszéljen, és ne beszéljen butaságokat velem kapcsolatban. Én sem teszem, bár biztos vannak, akik szívesen megnézik a másik képviselő utazási szokásait, és hogy őt kitől hogyan óvják meg.
De itt mégiscsak arról van szó, hogy a nemdohányzók érdekeit kell védeni a dohányzókkal szemben. Igen, képviselő úr. És ha ez fordítva van, és ön ezt mondja, ezt mondta el itt, a tisztelt Házban, akkor az egy olyan szemlélet, amely ellen küzdenünk kell itt, a parlamentben és Magyarországon.
Nem azért kell küzdeni, mert egy szocialista képviselő mondta, hanem azért, ahogy Gógl Árpád is mondta, mert ez nem progresszív - és nagyon finom és eufemisztikus volt a hozzáállás. Kérem, inkább maradjon csendben, haladjunk előre, és tegyünk valamit közösen a jövő nemzedékéért, a gyerekeinkért, a nemdohányzás ügyéért. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem