RÁBA LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

RÁBA LÁSZLÓ
RÁBA LÁSZLÓ, a honvédelmi és rendészeti bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága április 2-án megtárgyalta az egyes törvényeknek a 13. havi illetmény kifizetési rendjével összefüggő módosításáról szóló T/2667. számú törvényjavaslatot, és a következő véleményt alakította ki.
A bizottsági tagok többsége támogatja a törvényjavaslat plenáris tárgyalását és majd parlamenti elfogadását is. A kormány által benyújtott törvényjavaslat célszerű és kedvező változtatást jelent a 13. havi illetmény szabályozásában, valamennyi közszolgálati alkalmazott, a közalkalmazottak, köztisztviselők, nem kevésbé a hivatásos szolgálati, valamint a honvédségi szolgálati és szerződéses jogviszonyban állók, továbbá a bírák, az ügyészek és a bírósági, ügyészségi alkalmazottak számára.
A javasolt szabályozás pontosan végrehajtja a kormány és az egységes közszolgálati sztrájkbizottság között létrejött megállapodás egyik sarkalatos pontját. A törvényjavaslat a 2007. évre, majd a 2008. évre járó 13. havi illetmény olyan kifizetési módját kezdeményezi, ami az adott évi kereseti helyzet kedvező irányú korrekcióját jelenti. Ugyanakkor ez a szabályozás nem növeli a költségvetés éves, eredmény szemléletű hiányát. A törvényjavaslat változatlanul hagyja a 13. havi illetményre való egyéni jogosultság és a megállapítás szabályait, kizárólag a kifizetés rendjét módosítja.
A bizottságban kisebbségi véleményként megfogalmazódott, hogy a 13. havi fizetés szétaprózásával próbálják többletjuttatásként feltüntetni azt az összeget, amely a dolgozóknak egyébként egy összegben törvényesen járna. Ez elfogadhatatlan számukra, mert így a dolgozók csak virtuálisan kapnak többletjuttatást, valójában a hatályos szabályozás szerint őket megillető 13. havi fizetésüket kapják meg havi bontásban. Ellenkezőleg, többségi véleményként a törvényjavaslat elfogadását követően 2007. év után járó 13. havi illetmény felét előlegszerűen 6 havi részletben fogják kifizetni, 2007 júliusa és decembere között, majd a 2007-es 13. havi illetmény másik félhavi összegét a jelenlegi szabályoknak megfelelően 2008. január 16-án folyósítják egyben. Ez azt jelenti, hogy a 2007. évben a közszféra bruttó átlagkereset-növekedése elérheti, meghaladhatja a 6,2 százalékot. A 6 százalék feletti keresetnövekedési mérték megközelíti az Országos Érdekegyeztető Tanács által a versenyszférának ajánlott keresetnövekedési sáv 5,5-8 százalékos középértékét. A 13. havi illetményre vonatkozó javasolt intézkedés nélkül legfeljebb csak 2-3 százalék közötti lehetne a keresetnövekedés idén a közszféra átlagában. Másrészt a jelenlegi szabályok szerint a 2008. év utáni, a 2009. év januárjában esedékes 13. havi illetmény a 2008. év során havonta 12 részletben kerül kifizetésre, ugyanakkor a 13. havi illetmény nem épül be a rendszeres havi illetményekbe, és más módon sem szűnik meg.
Ugyancsak kisebbségi véleményként megfogalmazódott a bizottságban, hogy a javaslat nem tartalmazza azt a szabályozást, amely szerint 2009-től már újra egy összegben kapják meg a 13. havi illetményüket a munkavállalók, s amelyet az egységes közszolgálati sztrájkbizottsággal kötött megállapodás tartalmazott. Ellenkezőleg, a kormány az egységes közszolgálati sztrájkbizottsággal kötött megállapodásban kötelezettséget vállalt arra is, hogy a 2009. év után járó 13. havi illetményt majd ismét egy összegben 2009 decemberében fizetik ki. Ezt a kötelezettséget rögzíti az 1022/2007. (III. 31.) számú kormányhatározat, de az Országgyűléshez most benyújtott törvényjavaslat a 13. havi illetménymegállapítás 2009-es szabályait még nem tartalmazza. A tervezett 2009-es szabályozásról majd a 2008. év folyamán kell törvénymódosítás formájában dönteni.
Kérjük az Országgyűlést, hogy támogassák a törvény módosítását. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem