LENGYEL ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

LENGYEL ZOLTÁN
LENGYEL ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A közlekedés mindannyiunk életében elengedhetetlenül fontos dolog. Fontos, hiszen az emberek a közlekedés segítségével tudnak eljutni a munkahelyükre, a gyerekek az iskolába, az idősek az orvoshoz, vagy pusztán csak bevásárolni.
Európában s Magyarországon is jelentős szerepet tölt be a vasúti közlekedés, a személy- és teherszállítás. Nem meglepő tehát, ha az Európai Unióban a vasút fejlesztését helyezik előtérbe, mert környezetkímélő, viszonylag gyors, nincsenek dugók a vasútvonalakon, ellentétben a közúttal, s jó befektetés pénzt áldozni a vasút fejlesztésére, hiszen az meg tud térülni, legalábbis az Európai Unió más tagállamaiban.
Magyarországon azonban más irányt próbál kidolgozni a szocialista-szabad demokrata kormánykoalíció a vasút fejlesztése terén, illetve leginkább a visszafejlesztés érdekében. A kiszivárgott sajtóértesülések szerint minden eddiginél durvább leépítésre lehet számítani a Magyar Államvasutaknál.
Kérdezném az államtitkár úrtól, igaz-e az az állítás, hogy ha a MÁV 88 milliárd forintot kap az államtól, akkor megszüntetik az összes - hangsúlyozom: az összes - mellékvonalat, és a fővonalakon is csak három vonat járna? Valóban létezik-e ilyen, minden ésszerűséget nélkülöző terv?
Igaz-e, hogy az újabb és totális vonalbezárás oka nem az lenne, hogy kevés az utas az adott vonalakon? Igaz-e, hogy a jelenlegi MÁV-vezérigazgató a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumnak küldött, egy napilapban kiszivárogtatott levelében azt írja: „A radikálisan csökkentett személyszállítási kínálattól csak akkor várható jelentősebb eredmény, ha a mellékvonalakat teljesen bezárják.”
Igaz-e, hogy létezik olyan tervezet, amely szerint a fővonalakon 30 százalékkal kevesebb vonat indulna? Vagyis sajtóinformáció szerint például a Budapest-Győr-Hegyeshalom vonalon az összes vonatot törölnék az IC-k és a nemzetközi vonatok kivételével, és a megmaradt vonalakon csak reggel, délben és este biztosítanának utazási lehetőséget?
Igaz-e, hogy a minisztérium elé került öt verzióból három tartalmaz olyan döntést, hogy az összes vasúti mellékvonalat felszámolnák?
Végezetül szeretném megkérdezni, hogy mi lesz így a vonatot használókkal. Ha valóban megvalósulnak ezek az elképzelések, miért sújtják a kisembert? Habár igaz a közmondás jelen esetben is, hogy szegény embert az ág is húzza, de jelenleg sajnos a saját kormánya is.
Várom a válaszát, államtitkár úr. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem