DR. LAMPERTH MÓNIKA

Teljes szövegű keresés

DR. LAMPERTH MÓNIKA
DR. LAMPERTH MÓNIKA önkormányzati és területfejlesztési miniszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Képviselő Úr! Sportszakemberek, focihoz értő, elismerten működő edzők, szakemberek egybehangzó állítása az, hogy az utánpótlás-neveléssel és az utánpótlás-nevelés szisztematikus, rendszerszerű támogatásával lehet eredményt és sikert elérni.
Hadd mondjak két számot, amely - azt gondolom - megmutatja jól, hogy a magyar kormány ebben elkötelezett. 2006-ban a Sport 21 programon belül az utánpótlás-nevelésre a labdarúgásban 280 millió forintot fordítottunk. Most az eredetileg tervezett összeget még megtoldva a kormány támogatásával, a 2007-es évben a Sport 21 program keretében labdarúgás-utánpótlásra 400 millió forintot fordít a kormányzat. Ez azt jelenti, hogy 40 százalékos növekedés a tavalyi évhez képest.
Őszintén remélem, hogy ezt az összeget nagyon jól, hasznosan, célzottan tudják majd felhasználni, és lesznek még a magyar focinak szebb napjai, mint a mostaniak.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem