DR. HORVÁTH JÁNOS

Teljes szövegű keresés

DR. HORVÁTH JÁNOS
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az előttünk lévő téma olyannak is tekinthető, hogy megnézzük, vizsgáljuk önmagunkat, mintegy tükörként a társadalom vagy a nemzet számára, és az jól van úgy.
Engem az nyugtalanít, amikor mellesleg, ami nem is tartozik a témához, de olyan kijelentés hangzik el, ami viszont nagyon fontos, és nem vesszük észre, mert nem ehhez a témához hangzik el. Bárándy Gergely képviselő úr azt mondta - remélem, hogy rosszul idézek, de jó lenne, ha rosszul hallottam volna, de úgy tudom, azt tetszett mondani, hogy - az 1949. évi XX. törvénycikkben kinyilatkoztatott alkotmánnyal nem az a baj, hogy rossz, hanem az, hogy nem tartjuk be. (Dr. Bárándy Gergely ingatja a fejét.)
Nos, képviselő úr, az a baj azzal az alkotmánnyal, amikor az a név adódott neki, hogy ez megszüntette a demokráciát, az emberi jogokat, kinyilatkoztatta a bolsevista proletárdiktatúrát. Az, hogy jelenleg még mindig azt használjuk, az a mi szégyenünk és fogyatékosságunk, de mégis az a kijelentés, amit hallottam, bizony zavarba hoz, és attól tartok, hogy ha később valamikor olvassák a mi országgyűlési jegyzőkönyveinket, furcsákat fognak gondolni rólunk.
Köszönöm. (Soltész Miklós tapsol.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem