DR. IVÁN LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. IVÁN LÁSZLÓ
DR. IVÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársak! Hallgatva most is és előzőleg is a gondolatainkat, a vitánkat, egy nagyon fontos dolgot le kell szögeznünk: valóban annyira bonyolult, valóban annyi sokféle érdeket képviselő és sértő kérdésről van szó, amit nem lehet úgy fölfogni, hogy ezeknek a további folytatása nélkül hozzunk meg egy törvényt, és ennek a törvénynek a meghozatalához szükséges valóban sokoldalú, nagyon komoly szakmai, szakmapolitikai és emberi jogi kérdést kell nekünk megtárgyalni. Tehát erről az oldalról feltétlenül indokolt, hogy ezt a kérdést most fenntartással kezeljük.
Még a módosításoknál is nagyon sok gondolat vetődik fel bennem. Az egész emberi személyiség érettségének a kérdése egy olyan konvencionálisnak tűnő kérdés - amelyet mi, akik nagyon hosszan és sokszor véleményezünk; én is, aki évtizedek óta személyiségvizsgálatokkal foglalkozom mint igazságügyi pszichiáter -, amit nagyon nehéz évekhez kötni. Az agy kifejlődését a személyiség biológiai fejlődése szempontjából számos pszichológiai következményével együtt körülbelül 35 évre tesszük. Ha csak ezt az egy tényezőt vennénk figyelembe, akkor 34-35-36 éves kornál előbb lényegében a személyiség érettségét döntési vonatkozásban megkérdőjeleznénk.
Viszont van itt egy kompromisszumos lehetőség, amit nagyon fontosnak tartok; valamint azt is, hogy tovább kell folytatnunk a szakmai vitákat, nagyon komolyan meg kell nézni, hogy mely érdekek hozták előtérbe a meddővé tételt, kik indították, kik javasolták, s nem jogi szempontból, hanem orvosetikai, bioetikai és orvosi szempontból. Azt hiszem, hogy ezek a szempontok kimaradtak az eddigi elemzéseinkből.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem