DR. LANCZENDORFER ERZSÉBET

Teljes szövegű keresés

DR. LANCZENDORFER ERZSÉBET
DR. LANCZENDORFER ERZSÉBET (KDNP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Számomra nagy öröm, hogy országos népi kezdeményezés eredményeképpen ismét tudunk beszélni a művi meddővé tételről, reményeim szerint a jobbítás szándékával. Az országos népi kezdeményezésnek számomra kettős üzenete van. Az egyik az, hogy jól tette a Kereszténydemokrata Néppárt mint keresztény világnézetű párt, hogy tiltakozott a művi meddővé tétel ilyen mérvű liberalizációja ellen. A másik üzenet arról győz meg - és ennek nagyon örülök -, hogy a társadalom jelentős többsége, a magyar társadalom nagy többsége ép, egészséges erkölcsi érzékkel bír, és tudja, hogy minden ország támasza s talpköve a tiszta erkölcs.
A Kereszténydemokrata Néppárt a hagyományos értékek, így az élet védelme okán is azt az álláspontot képviseli, hogy az új élet keletkezését irreverzibilisen megakadályozni csak egészségügyi indikáció alapján lehessen. A törvény megalkotásakor a jogi háttér az önrendelkezés érvényesítése volt. Nem vagyok jogász, orvos vagyok, de tudom, hogy az alkotmány erősen védi az önrendelkezési jogot, ez azonban nem korlátlan jogosultság. Önrendelkezés okán nem cikcakkozhatja ki egy fiatal a fülét, vagy nem végezhet magán egyéb csonkítást, és mi a művi meddővé tételt öncsonkításnak tartjuk. S amikor tiltakozunk ez ellen, akkor azt gondoljuk, hogy az önrendelkezési jogba az öncsonkítás semmiképpen nem fér bele.
Gondolkodtam azon, megemlítsem-e az emberi méltóságból származó önrendelkezési joggal összefüggésben, vajon végiggondolták-e képviselőtársaim, hogy honnan is származik az emberi méltóság fogalma, amit oly sokat használunk. Tudjuk-e, hogy honnan származik, honnan eredeztethető? Hát a Bibliából, az ószövetségi Teremtés könyvéből. Igen, képviselőtársam, onnan. Ha elolvassa a Teremtés könyvének első mondatát, hogy az Isten megteremtette az embert, a saját képmására alkotta, férfinak és nőnek teremtette, nos, ez az istenképiség. Ez jelenti egyébként az emberi méltóságot.
A második kifogásunk, hogy erkölcsileg sem magyarázható meg a művi meddővé tétel, mert ha igaz, hogy az erkölcsös mindig a jó oldalán áll, azt senki nem vonhatja kétségbe, hogy egy művi meddővé tétel, egy öncsonkítás nem lehet jó. Tehát ha azt a megfogalmazást veszem figyelembe, hogy az erkölcs a társadalmi tudat egyik formája, amely az általánosan elfogadott, a közvélemény ereje által alátámasztott magatartási formákban fejeződik ki, és az erkölcsi parancsolatok meg a jóról és rosszról alkotott emberi vélekedés alapján határozzák meg az emberi cselekvés mikéntjét, akkor semmiképpen nem sorolhatjuk az erkölcsi jók közé a művi meddővé tételt.
És van egy orvosi szempont. Mi tudomásul vesszük a fogamzásgátlás társadalmi igényét, de azt kívánjuk, hogy akkor ne legyen irreverzibilis, ne legyen műtéti kockázat, amikor van számtalan egyéb mód arra, hogy a fogamzásgátlás megvalósulhasson. Egyébként egy laparoszkópiás műtét összes veszedelmét magával hozhatja a művi meddővé tétel. Ha csak azt veszem figyelembe, hogy ennek a műtétnek a során szén-dioxiddal töltik fel a hasüreget, és ott a laparoszkópos beavatkozás során több szerv is sérülhet, vérzés után felléphet gyulladás és lehetnek egyéb, például altatási szövődmények is, akkor orvosilag sem indokolt. Egyébként Szabó István professzor úr, a Szülészeti és Nőgyógyászati Szakmai Kollégium elnöke is ezt a véleményét fogalmazta meg.
(17.20)
Azonkívül a 18. életévet is kifogásolta, és itt idézte az Alkotmánybíróságot, engedjék meg, hogy én is idézzem: „Mindazonáltal a sterilizációról való döntésképesség korhatára államonként eltérő, és nem feltétlenül egyezik meg az általános döntésképesség korhatárával.” Tehát valóban egyáltalán nem helyes, nem tartható helyesnek, hogy itt Magyarországon a 18. életévet határozták meg.
Egyébként az ENSZ egészségügyi bizottságához érkezett tavaly egy jelentés, tudniillik Amerikában sokkal olcsóbb művi meddővé tétellel megakadályozni a fogamzást, mint a fogamzásgátlás egyéb eszközeivel, mert azok nagyon drágák. Ugyanakkor Angliában ingyenessé tették a fogamzásgátlás egyéb eszközeit, és senki nem kéri a művi meddővé tételt. Azt gondolom, hogy ebben az irányban is érdemes lenne elindulni, és a jogalkotóknak ezt is érdemes lenne figyelembe venni.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem