SOLTÉSZ MIKLÓS

Teljes szövegű keresés

SOLTÉSZ MIKLÓS
SOLTÉSZ MIKLÓS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Semmiképp sem az Alkotmánybíróság tagjaira értettem az ultraliberális jelzőt, hanem önökre. Kérem, hogy ezt a tévedését felejtse el, és inkább saját magára vegye.
Ha úgy értette, hogy én azt mondtam volna, a konferencia csak egyirányú gondolatot hozott ki, akkor nem figyelt oda a felszólalásomra. Én pontosan azt mondtam, hogy sokirányú volt a konferencia üzenete, de abban, azt hiszem, mindannyian egyetértettünk - egyébként alelnök asszony így is zárta le a konferenciát -, hogy folytatni kell, nem lehet csak úgy átsiklani ezen a dolgon, mert valóban az egész társadalmat érintő nagyon fontos témáról van szó. Viszont azt kell mondanom, hogy a törvénykezés szakaszát nem előzte meg társadalmi vita, és nem tükrözte ez a törvény a társadalom többségének az álláspontját. Ezt kell mondanom.
Azt pedig kikérem magamnak, hogy én mondanám meg bizonyos területeken felkent képviselőként, hogy mit csináljon a társadalom. Mi nem szoktuk ezt mondani, tisztelt képviselőtársam, ezt önök szokták mondani akár drogügyben, akár abortuszügyben, akár a művi meddővé tétel ügyében. Mindig önök teszik ezt, és amikor a koalíciós partnerük, a szocialisták ezt nem akarják elfogadni, akkor megzsarolják őket bizonyos szempontból, hogy majd kilépnek a koalícióból, nem fogják támogatni más törvények bevezetését - önök ilyen egyszerűen oldják meg ezt a kérdést.
Köszönöm a figyelmet.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem