SOLTÉSZ MIKLÓS

Teljes szövegű keresés

SOLTÉSZ MIKLÓS
SOLTÉSZ MIKLÓS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Miután Vojnik Mária is, és MDF-es képviselőtársunk is kérte, hogy elmondhassák a rendes felszólalásukat, ezért én önmérsékletet gyakoroltam, nem nyomtam akkor kétpercest, amikor Bárándy Gergely szólt. Én csak tovább szerettem volna vinni a gondolatát, ezért elnézést kérek e sajátságos formáért. Azt szokták mondani, hogy a puding próbája az evés. Ha nem próbálja ki a törvényhozás azt a lehetőséget, hogy adott esetben 30 év, 26 év - nem tudom hány év, mert nem biztos, hogy most efölött kell azonnal döntenünk -, akkor tényleg soha nem fogjuk megtudni az Alkotmánybíróságnak a döntését, hisz valóban, ahogy Bárándy képviselő úr is elmondta, az alkotmányjogászok sem tudnak pontos számot mondani, az Alkotmánybíróság pedig nem is mond pontos számot. De hogy nem fogja eltagadni tőlünk ezt a lehetőséget, az biztos.
Attól az egytől ne féljenek, hogy ezt most újra a szocialisták vagy a kormány kudarcaként kell megélni abban az esetben, ha mégis visszadobná az Alkotmánybíróság, hisz ezt egy közös módosító indítvánnyal adhatnánk tovább, vagy készíthetnénk el, és akkor mégsem az önök kudarca, mint ahogy egyébként az elmúlt öt év kormányzati időszakában elég sok ilyen kudarc érte a kormányt. Nem kell ettől félniük, de valamilyen módon mégiscsak meg kell próbálni, és akkor a népi kezdeményezésnek is eleget tettünk, azoknak az elveknek, amit egyébként úgy látom, hogy önök is magukban hordoznak, eleget tettünk, hisz egy dologra hadd utaljak vissza: 1997-ben, amikor ezt a törvényt - amit végül is az Alkotmánybíróság megszüntetett - meghozták, szintén önök voltak kormányon, sőt nagyon nagy többséggel voltak kormányon, és nagyon nagy többséggel támogatta a parlament ezt a szabályozást.
Köszönöm a figyelmüket.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem