BOLDVAI LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

BOLDVAI LÁSZLÓ
BOLDVAI LÁSZLÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az Állami Számvevőszék, az Országgyűlés pénzügyi-gazdasági ellenőrző szerve évente beszámol előző évi tevékenységéről. Több mint tízéves gyakorlat, hogy e jelentést több országgyűlési bizottság napirendre tűzi és azt a plenáris ülés is minden évben megtárgyalja. Megállapítható, hogy az Állami Számvevőszék munkatársai tevékenységükkel az Országgyűlést és a köz érdekeit szolgálják. A szocialista frakció e jelentést elfogadásra javasolja, s egyben köszönetet mond az elmúlt időszakban végzett munkáért.
Az Állami Számvevőszék 2006-ban is a jóváhagyott ellenőrzési tervben foglaltak szerint végezte tevékenységét, kötelezettségüket 86 ellenőrzéssel teljesítették. Annak érdekében, hogy a fenntartható gazdasági növekedést támogató költségvetési biztonság feltételei megteremthetőek legyenek, halaszthatatlan a közpénzügyek rendszerszemléletű áttekintése, elemzése és annak alapján teljes körű, átfogó és konzisztens újraszabályozása. Ezért készítették el „A közpénzügyek szabályozásának tézisei” című összeállítást, amely pontokba szedve tartalmazza a javasolt szabályozás legfontosabb elveit, módszereit, áttörési pontjait, valamint a tézisek indoklását. Ennek üzenete: a közpénzekkel való gazdálkodás szabályozását szilárd elvi alapokra kell helyezni.
A költségvetési bizottság által benyújtott határozati javaslatban e tárgyban szereplő, kissé szikár idevonatkozó határozati javaslati ponton túl a magunk részéről a szocialista frakció nevében szeretnénk itt kezdeményezni, illetve támogatni - ahogy ezt az elnök úr a szóbeli kiegészítésében is jelezte - az Állami Számvevőszék azon kezdeményezését, vállalását, ajánlkozását, ami a további, a közpénzügyi törvénnyel kapcsolatos tézisek kidolgozásában való közreműködést jelentheti. Az Állami Számvevőszék az előző időszakra szóló stratégiájában meghatározott feladatait teljesítette, ezeket teljessé tette a zárszámadási ellenőrzésekkel.
A 2007. évi költségvetés összeállításakor prioritást élvezett az Unióból érkező források és támogatások igénybevételét biztosító hazai társfinanszírozások előirányzatainak megteremtése. A támogatások igénybevételének fedezete a költségvetési törvényjavaslatban biztosított volt.
Fontos feladatnak tett eleget az Állami Számvevőszék: vizsgálta az előző évekhez hasonlóan a jelentős vagyonnal gazdálkodó önkormányzatokat. Az államháztartás önkormányzati alrendszerét képező 3187 helyi önkormányzat és 1825 helyi kisebbségi önkormányzat 2005. évi konszolidált bevétele 3365 milliárd forint és kiadása 3036 milliárd forint, az előző évinél egyaránt mintegy 10 százalékkal volt magasabb. A növekedésen belül kiemelkedő a hitelfelvételek összegének emelkedése. A helyi önkormányzatok könyvviteli mérleg szerinti vagyona 2005 végén 9861 milliárd forint volt, ami várhatóan 2006-ban 10 ezer milliárd forint lesz. Jelentősebb változás a korábbi évekhez képest az értékpapírok állományában és a kötelezettségek mértékénél következett be.
A fejlesztési támogatások meghatározó elemét az elmúlt években a címzett és céltámogatások jelentették. Ezen belül 1999-től prioritást kap a szennyvízelvezetés és -tisztítás, segítve a közműolló zárását. A fejlesztési döntések decentralizációja tekintetében előrelépésként értékeljük, hogy a megyei területfejlesztési tanácsok mellett egyre nagyobb szerepet kapnak a regionális területfejlesztési tanácsok, hiszen ez lehetőséget ad a fejlesztési célok jobb összehangolására, szakszerűbb, gazdaságosabb és hatékonyabb feladatellátásra.
Fontos tényként kezelendő, hogy a cél- és címzett támogatásokról szóló törvény 2005-től történt módosításai az Állami Számvevőszék korábbi javaslatával összhangban az önkormányzati beruházások sokcsatornás támogatási rendszerének megszüntetését, az egyszerűbb és hatékonyabb egycsatornás támogatási rendszer megvalósítását célozták. Ennek hatásait a 2006-ban végzett ellenőrzések során már érzékelhettük.
Az egyik legfontosabb feladat az úgynevezett PPP-s fejlesztések követése, melyek esetében sikerről számolhatunk be. Az Állami Számvevőszék a stratégiai célkitűzéseivel összhangban az autópálya-beruházások finanszírozási megoldásainak összehasonlító értékelését tűzte ki célul. 1990 és 2006. június 30. között összesen 603 kilométer hosszúságú gyorsforgalmi utat, 27 szakaszt adtak át. Ebből egy PPP-konstrukcióban, nyolc koncesszió keretében és 18 állami finanszírozásból épült meg. Véleményem szerint az Állami Számvevőszék a saját munkáján belül hangsúlyozottabban és fokozottabban kell hogy végezze az ezzel kapcsolatos ellenőrzéseket, lévén, hogy igen nagy volumenű fejlesztésekről van szó.
Egy másik, úgymond, újszerű feladat az európai uniós pénzek ellenőrzése. Mindannyian tudjuk, közös érdekünk az, hogy az európai uniós tagságból származó követelményeknek meg tudjunk felelni, és az európai uniós tagsággal járó előnyöket a lehető legszélesebb körben igénybe tudjuk venni.
(10.50)
Az Állami Számvevőszék 2006-ban áttekintette a teljes uniós pénzek felhasználásának gyakorlatát és ennek keretében az uniós forrásokkal összefüggő pénzmozgások ellenőrzését végző hazai szervezetek szakmai munkáját.
A gyakorlatnak megfelelően az Állami Számvevőszék 2006-ban is figyelemmel kísérte az általuk megtett ajánlásokkal kapcsolatos intézkedéseket. Szeretném képviselőtársaim figyelmébe ajánlani, hogy a javaslatok szinte minden esetben pozitív fogadtatásra találtak. Kormányzati szinten a javaslatok fogadtatása 2005-höz viszonyítva kedvezőbbé vált: 80 százalékról 89 százalékra növekedett azon javaslatok aránya, amelyek már megvalósultak vagy megvalósulásuk folyamatban van. 2005-ről 2006-ra kétszeresére növekedett a célszerűséget, a hatékonyságot, az eredményességet javító intézkedések száma. Példát említve, kiemelve egy részt, a stratégiai koncepciókészítést ajánló javaslatok száz százalékban pozitív fogadtatásra találtak, 45 százalékuk már megvalósult, 55 százalékuk pedig a megvalósulási folyamatban van.
Véleményem szerint figyelemre méltó, hogy az Állami Számvevőszék évek óta aktív és a visszajelzések szerint elfogadott, elismert tagja a nemzetközi ellenőrzési közösségnek. E státus eléréséhez okvetlenül kellett az új ellenőrzési technikák, módszertanok ismeretanyagának átvétele és korszerűsítése. Mindamellett 2006-ban a nemzetközi színtéren végzett kooperáció terén áttörésként értékelhető az a tény, hogy a lehetőségeink határait figyelembe véve, jól kiválasztott régiókban, adott esetben külföldi kollégák partnereként szerepet vállalt az Állami Számvevőszék a korszerű ellenőrzési és intézményfejlesztési elvek átadása, illetve gyakorlati megvalósítása területén.
2006-ban felgyorsult az INTOSAI stratégiai tervének végrehajtása, a célok megvalósítása. Az Európai Unió legfőbb ellenőrző intézményei vezetőinek együttműködési hálózata tevékenységében továbbra is aktív szerepet vállalunk. Megállapíthatom, hogy a jelentés nagy teret szentel az ellenőrzésekből adódó tapasztalatoknak és a tapasztalatok gyakorlati megvalósulásának. Az Állami Számvevőszék a vizsgálatokból következtetéseket világít meg, és szakmailag a legmegfelelőbb javaslatokat teszi. Még egyszer hangsúlyozom, hogy a kormányzati szervek a tett javaslatokat maximálisan igyekeznek figyelembe venni, az esetlegesen felmerült hibákat, hiányosságokat szinte azonnali hatállyal próbálják kijavítani, korrigálni.
Végezetül, de nem utolsósorban megemlíteném, hogy az Állami Számvevőszék tézisgyűjteményt készített a közpénzügyek újraszabályozására. Az elnök úr szerint a tizenöt tézis egy olyan pénzügyi csontváz, amelyre a szakmai viták során építkezni lehet, és amely nyomán 2009-2010-ben új szemléletben készülhet a költségvetés. A legfontosabb elvárás a tizenöt téziscsomaggal kapcsolatban, hogy javuljanak a versenyképesség és a fenntartható fejlődés külső és belső feltételei.
Hozzászólásom utolsó részeként engedjék meg, hogy köszönetet mondjak az Állami Számvevőszék teljes körű, precíz munkájáért. Teljesítményük példamutató, amit nemcsak a gazdálkodásra, hanem a gazdálkodás szabályszerűségére is értek.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem