DR. HORVÁTH ÁGNES

Teljes szövegű keresés

DR. HORVÁTH ÁGNES
DR. HORVÁTH ÁGNES egészségügyi miniszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Örömmel hallgattam a Lipót történetéről az előadását, valóban, a Lipótmező egy országos tébolydának épült. Az országos tébolyda már 160 évvel ezelőtt épült, azonban szerencsére a pszichiátria ma már nem tébolydában űzetik, nem az a szakma, amelyet tébolydákban gyakorolnának.
(18.40)
A tébolydák működését egyébként nagyon szépen mutatja be az idei filmszemle egyik, Csáth Géza műveiből készült alkotása, ahol láthatjuk mindazokat a módszereket, mindazokat a terápiákat, amelyeket egy tébolydában kellett gyakorolni, amelyeket egy tébolydában gyakoroltak, hiszen nem volt más; pszichoterápia akkoriban még csak nagyon kezdetlegesen létezett, illetve nem is létezett, hiszen Freud később jött, nem léteztek gyógyszerek. Léteztek nagyon kiváló módszerek, mint például az elektrosokk - itt a kiválót nagyon szigorúan kérem, hogy idézőjelben értsék - vagy különböző sokkolások akár hideg vízzel, vagy akár elég ijesztő beavatkozások, mai szemmel meg kifejezetten kétségbeejtő beavatkozások.
A pszichiátriai munka a Lipótmező megszűnésével az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet számára rendelt nulla kapacitással nem szűnik meg Budapesten, hiszen a feladatok, az osztályok átkerülnek más intézménybe, mint ahogy külön feladatunknak tekintjük a könyvtár elhelyezését, a kutatóműhelyek elhelyezését vagy akár a múzeum elhelyezését.
Képviselő urat mindenképpen szeretném tájékoztatni arról is, hogy a Budapest II. kerület, Hűvösvölgyi út 116. szám alatti ingatlant a 8/1995. (VIII. 11.) számú KTM-MKM együttes rendelet már védetté nyilvánította, műemléki törzsszáma pedig 15209. Tehát egy védett épületről beszélünk, egy olyan épületről, amely tébolydaként működött, tébolydaként üzemelt és egy olyan épületről, egy olyan szakmáról, ahol ma már szerencsére nem tébolydákban gyógyítják a betegeket.
Erről szól az egészségügyi ellátórendszer átalakítása, és ahhoz kérem az önök támogatását, hogy az egyes szakmák az új helyükön minél jobb körülmények között ápolhassák, gondozhassák a betegeket, minél több beteg rehabilitációját rendezhessük, ne az legyen a cél, hogy betegek 10-15 évet töltsenek egy tébolydának épült intézményben, hanem keressük meg számukra a szociális ellátóhelyeket vagy az egészségügyi ellátóhelyeket. Ebben kérem tisztelt képviselő úr támogatását.
Köszönöm szépen. (Dr. Horváth János: Köszönöm, miniszter asszony. - Taps a kormánypárti oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem