CSIZMÁR GÁBOR

Teljes szövegű keresés

CSIZMÁR GÁBOR
CSIZMÁR GÁBOR szociális és munkaügyi minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A rendelkezésre álló kutatási adatokból tudjuk, hogy Magyarországon a felnőtt lakosság több mint egytizede kipróbált már valamilyen tiltott szert élete során.
A kábítószer-fogyasztás elterjedtsége évről évre növekszik a fiatalok körében. Ez a tendencia igaz mind hazai, mind az európai országokra vonatkozó adatokat tekintve is. Úgy hiszem, hogy ezek a tények, amellett, hogy jelentős társadalmi és közegészségügyi problémaként jelenítik meg a kábítószerkérdést, rámutatnak arra is, hogy helytelen, irreális feltételezés lenne azt vizsgálnunk, hogy vajon sikerült-e az államnak a maga eszközeivel megállítania az elmúlt években a probléma terjedését.
A tények és az eddigi tapasztalatok ugyanis azt mutatják, hogy ebben a kérdéskörben nincsenek teljes körű és végleges megoldások. Számos állami és civil összefogással megvalósuló beavatkozásra, az ellátások megszervezésére, az ártalmak csökkentését megvalósító lépés megtételére azonban lehetőségünk van, és ezekkel kötelességünk is élni. A kormány programjában amellett foglalt állást, hogy széles körű társadalmi összefogással, a felelős egyházi és civil szervezetekkel együttműködve küzd a szenvedélybetegségek, a kábítószer-probléma visszaszorításáért.
(11.40)
Ehhez 2000 óta konszenzusos szemléleti hátteret, egyben a kezelési spektrum teljes kiépítésére vonatkozó egységes célrendszert fogalmaz meg a nemzeti drogstratégia. Az önök elé beterjesztett jelentés a magyarországi kábítószerhelyzet ismertetésén túl a stratégiában megfogalmazott beavatkozási területeken veszi számba a 2003-2005 közötti években megtett intézkedéseket. Rámutat arra is, hogy miben szükséges még fejlődést elérni.
Az elmúlt években kulcsfontosságú intézmények jöttek létre. Új struktúrában funkcionál a Kábítószerügyi Koordinációs Bizottság, mely a minisztériumok és az országos hatáskörű szervek kábítószerüggyel kapcsolatos tevékenységét hangolja össze. Kiemelkedő fejlemény, hogy ebben az évben biztosítottá válik a civil szervezetek számára is a képviseleti lehetőség a tanácsadó testületben. Ez a társadalmi szerepvállalás fokozása érdekében rendkívül fontos. A civil szakmai szervezetek esetében érdemi esélyt teremt arra, hogy a stratégiai kérdések tekintetében a közvetlen véleményformálás lehetőségével élhessenek.
A stratégia kiemelt helyen kezeli a helyi közösségek problémakezelési képességének fokozását. A központi költségvetés forrásaiból évek óta folyamatosan támogatást kapnak az ország 20 ezer főnél nagyobb lélekszámú településein működő kábítószerügyi egyeztető fórumok. Ezek a fórumok a drogprobléma kezelésének helyi szintű szakmai koordináló szervei. A helyi stratégiák kidolgozásán és megvalósításán túl fontos szerep hárul rájuk az ellátások megszervezésében is. Munkájuk eredményességének fontos mozgatója, feltétele az önkormányzatokkal való szoros együttműködés.
Az adatgyűjtési rendszer fejlesztése szempontjából kiemelkedő fejlemény, hogy 2004-től elkezdte működését a drogmonitorozás európai uniós intézményrendszerének hazai központja, a Nemzeti Drog Fókuszpont. A fókuszpont tevékenységének fontos részét képezi a stratégia megvalósulásával kapcsolatos adatgyűjtés és adatszolgáltatás rendszerének nemzetközi elvárásoknak megfelelő fejlesztése. Ez nagyon fontos, ugyanis jól tudjuk, hogy a hatékony drogpolitika csak tényeken, kutatásokon és az adatszolgáltatási rendszerek hatékony működésén alapulhat.
Az ellátórendszer állapotát tekintve ma még nem állíthatjuk azt, hogy teljes mértékben kiépültek azok a szociális és egészségügyi szolgáltatások, amelyek ki tudnák elégíteni a drogbetegellátás valamennyi szükségletét. Azonban, amint azt önök is megismerhették, számos területen történtek és jelenleg is zajlanak olyan fontos fejlesztések, amelyek az intézményi hálózat területi lefedettségét biztosító megszervezését tűzik ki célul. A hosszú távú drogterápiát nyújtó intézetek vonatkozásában jelentős fejlődés történt az elmúlt években, és az intézetek száma is megnövekedett. Jelenleg 13 drogbetegek ellátására specializált intézmény működik az országban. A drogambulanciák száma az elmúlt időszakban megduplázódott. Ma már néhány megye kivételével megvalósulni látszik a teljes, országos lefedettség biztosítása. A hiányzó drogambulanciák létrehozásához, beindításához a költségvetés fejlesztési forrást biztosít.
A büntetőjogi szabályozásokkal összhangban kialakult és működik az elterelés jogintézménye. Évente 5-6 ezer főre tehető a különböző kezeléseken, szolgáltatásokban részt vevő kliensek száma. Törvényi szinten került meghatározásra a szenvedélybetegek számára nyújtandó alacsony küszöbű szolgáltatások köre és tartalma a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló törvény keretében. Egyúttal 2007-től a normatív finanszírozás feltételei is megteremtődtek e szolgáltatásokat illetően.
Folyamatos támogatást kapnak a különböző ártalomcsökkentő programok. Jelenleg öt helyszínen működnek az országban tűcsere-automaták: Budapesten, Miskolcon, Pécsett, Kecskeméten, Gyulán. Ezek a szolgáltatások az ellátásba jutás legalacsonyabb küszöbű formáinak tekinthetők, ugyanis teljes mértékű anonimitást tesznek lehetővé az azokat igénybe vevők számára. 2004-ben két új kezelőhelyen indult el metadonkezelés, így jelenleg az ország 8 pontján működik ilyen típusú program. Prevenciós részlegek jöttek létre a büntetés-végrehajtás intézeteiben. Jelenleg 15 intézetben érhetők el ezek a szolgáltatások. A speciális feltételek mellett a szűrőprogramok és az egyéb egészségügyi szolgáltatások is biztosítottak.
A vizsgált időszakban elsősorban pályázati rendszer keretében került sor a stratégiában meghatározott célokhoz rendelt feladatok megvalósítására. Prevencióra, intézményi fejlesztésre, képzésre, kutatásra, reintegrációs programok megvalósítására a költségvetési források nagyságrendjétől függően évente 7-800 millió forintot fordított a kormány 2003-2005 között. A prevenciós színtereken zajló programok támogatása területén kiemelkedő jelentőséggel bír, hogy 2001 óta folyamatosan meghirdetésre kerül a közoktatási intézmények körében a drogprevenciós pályázat. Ennek eredményeképpen évente átlagosan 310 ezer fiatal részesül prevenciós foglalkozásban. A közoktatási intézmények mintegy 91 százalékában megvalósulnak drogprevenciós foglalkozások. 2002 óta a drogügyi koordinátorok képzése is folyamatos. Emellett számos, a fiatalok elérését célzó speciális program is működik az országban. Több ezer diákhoz és tanárhoz jut el évről évre például a hálómozi program.
Mindezen eredmények mellett tudjuk azt is, hogy továbblépésre van szükség. Az elkövetkező időszak feladata a drogprevenciós szakmai programok akkreditációs rendszerének kidolgozása. Ezáltal a programok rendszerszerű működése szabályozottabbá válik, amely hosszabb távon a szolgáltatások bővülése, színvonalasabbá tétele felé jelenthet jelentős elmozdulást. Az addiktológiai terület súlyos szakemberhiánnyal küzd, ennek érdekében is számos tennivalónk van. Hazánk az intravénás kábítószer-használat révén terjedő fertőző betegségek helyzetét illetően európai viszonylatban jelenleg kedvező helyzetben van, de óvatosságra int bennünket, hogy ez az állapot sajnos bármikor változhat; rendkívül fontos, hogy a fertőző betegségek megelőzését célzó intézkedések, a tájékoztatás, a tanácsadás, valamint a szűrőprogramok országos kiterjesztése megvalósuljon.
A kábítószer-probléma rendkívül összetett. Ebből adódóan nem egyszerű a megfelelő következtetések levonása. Egy megállapítást azonban kétségkívül megfogalmazhatunk: a közös munka nélkülözhetetlen, és ebben az egyedül járható utat jelenti, ha hatékony válaszokat keresünk a kábítószer-használat jelentette kihívásokra.
Tisztelt Országgyűlés! Kérem önöket, hogy az előterjesztett jelentést vitassák meg és fogadják el. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem