DR. CSÁKY ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

DR. CSÁKY ANDRÁS
DR. CSÁKY ANDRÁS, az egészségügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ahogy a képviselő úr mondta, valóban az említett egészségügyi bizottsági ülésen kisebbségi vélemény is megfogalmazódott, illetve azt hiszem, azt mondom, hogy a beterjesztéssel kapcsolatos kritikai vélemények fogalmazódtak meg, és ebből adódott a szavazási arány. Abban egyetértettünk, és gondolom, továbbra is egyetértünk, hogy egy hihetetlenül fontos témáról van szó. Abban is egyetértettünk, hogy maga a jelentés adattartalma, validitása nem kérdőjelezhető meg, de ettől a pillanattól kezdve a megoldást illetően éles különbség mutatkozik a két oldal között.
Ahogy az előttem szóló is mondta, és az államtitkár is utalt rá az expozéjában, a jelenlegi kormány a felvilágosítás és az egészségnevelés fokozásában látja a drogfogyasztás drasztikus növekedésének a mérséklését, hogy ezzel lehet eredményeket elérni. Az egyik kormánypárti képviselő a bizottsági ülésen úgy fogalmazott, hogy nem szabad a kipróbáló és a rendszeres drogfogyasztó közé egyenlőségjelet tenni. Ezzel szemben az ellenzéknek az volt a véleménye, hogy minden rendszeres drogfogyasztás valamikor kipróbálással kezdődik, tehát nagyobb hangsúlyt kell fektetni arra, hogy eleve a kipróbálás ne következzen be, tehát valamilyen fenyegetettség állapotának kell bekövetkeznie.
Az ellenzék álláspontja a parlamenti matematika alapján kisebbségben maradt, pedig véleményünk szerint maga a jelentés az álláspontunknak az alátámasztását, igazolását szolgálja, hisz a jelentés azt írja, hogy jelentős mértékben emelkedett a drogfogyasztók száma. A jelentésből kiolvasható az, hogy bő egy évtizede vagy szűk egy évtizede Magyarország a drog szempontjából tranzitállomásként szerepelt, ma már egyértelműen célállomásnak tekinthető. A bizottsági ülésen az ellenzék részéről elhangzott az is, hogy örvendetesnek nevezhető, hogy évről évre nő a rendőrség, illetve a vámhatóság által lefoglalt drogok mennyisége, de azt maguk a szakemberek is bevallják, hogy ez csak a jéghegy csúcsa.
Kritikaként fogalmazódott meg, hogy habár a prevenciót és a felvilágosítást tartja a kormányoldal alapvető fontosságúnak, ehhez az eszközöket nem biztosítja.
(12.00)
Felmerült az az inkriminált miniszteri levél, amely a neurológiai szakmai kollégium ezzel kapcsolatos állásfoglalását arrogánsan utasította vissza, és egyben mintegy nyomást próbált gyakorolni, hál’ istennek, eredménytelenül a szakmai kollégiumok drogfogyasztással kapcsolatos állásfoglalására. Kritikaként fogalmazódik meg, hogy noha növekszik a drogfogyasztók száma, a hepatitis C-, illetve HIV-szűrések száma viszont 40 százalékkal csökkent. Orvos képviselőtársunk azt is taglalta, hogy a jelenlegi, az egészségügyben folyó átalakítások ezt a területet is érintik, méghozzá negatív értelemben.
Ezeket a tényszerűségeket tulajdonképpen a kormányoldal sem tárgyalta. Összegzésképpen megfogalmazódott, és abban egyet kell értsünk sajnos, hogy feltartóztathatatlanul növekszik a drogfogyasztók száma, sajnálatos módon egyre csökken az az életkor, amikor először droghoz nyúlnak az érintettek. Ebből következik, hogy az az út, amelyet a probléma megoldása érdekében a kormányzat tesz, zsákutcába vezet, vagy ha nem, akkor nem megfelelő az ilyen jellegű törekvés.
Ezen indokok alapján a bizottság ellenzéki tagjai - engedjék meg, hogy ne olvassam fel ennek a határozatnak a címét - a J/2027. számú jelentést, illetve az ehhez kapcsolódó határozati javaslatot általános vitára nem tartották alkalmasnak.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem