DR. IVÁN LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. IVÁN LÁSZLÓ
DR. IVÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársak! Én is ígéretet tehetnék, hogy már nem szólalok többet fel, de egyet szeretnék megjegyezni. A határozatban van egy nagyon komoly utalás arra, hogy két év helyett háromévente gondolja a kormányzat a beszámolást az Országgyűlés előtt, és azzal indokolja, hogy nem elég, túl rövid a két év.
Azt hiszem, hogy ezek az adatok, amelyeket részben elmondtam, de a többi rendelkezésre álló statisztikai adat is azt mutatja, hogy oly mértékben robbanásszerűen változnak az események, és olyan módon frusztrálódik a népesség szerte a világon, nálunk is, hogy feltétlenül két év alatt igenis olyan változások mennek végbe - itt soroltam már egypár adatot -, amelyek miatt kétévente érdemes lenne - és szükséges is lenne, nem csak érdemes - mindenképpen alátámaszthatóan a beszámolás az Országgyűlés előtt; kétségtelen, legalább a négyéves ciklus alatt egyszer, és kétségtelen az is, hogy van ez a bizottság, amelyik most létrejön. Hála istennek, ez nagyon sokat fog jelenteni, a kormánynak tesz jelentést, de - éppen azért, mert látjuk, hogy itt nagyon sokféle oldalról közelítjük a kérdést - mindenképpen szükségesnek látnám, hogy az Országgyűlésnek a kétéves időtartamot hagyjuk meg. A hároméves időtartam nem indokolt és nincs alátámasztva.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem